2021-es olaszországi önkormányzati választás
A 2021-es olaszországi önkormányzati választást 2021. október 3-án és 4-én tartották Olaszországban. Eredetileg kétfordulós választás lett volna április 15. és június 15. között, de a kormány 2021. március 4-én a koronavírus-világjárvány újabb hulláma miatt az elhalasztásról döntött.
A választást a mintegy 7903 önkormányzatból 1293-ban tartották meg, ezek közül 20 megyeközpontnak számít. Országos jelentőségűnek azért számít ez a választás, mert Róma, Milánó, Nápoly, Torinó és Bologna polgármestereit is megválasztották.
Választási rendszer
Az önkormányzati választás minden 15 ezer főnél népesebb olaszországi településen kerül megrendezésre a hatályos választási törvény szerint. A választók közvetlenül választják meg a polgármestert, illetve a pártlistákat. Amennyiben az első fordulóban egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok 50%-át, akkor második fordulót tartanak, ahol az első fordulóban két legtöbb szavazatot elért jelölt közül lehet választani. A győztes jelölt győzteskompenzáció révén a mandátumok 60%-át megkapja.
Az önkormányzat képviselőtestületét közvetve választják meg listás, preferencia szavazásos rendszerben, a mandátumokat pedig az arányos képviselet értelmében osztják ki.[1]
Eredmények
Város neve | Népesség (fő) | Jelenlegi polgármester | Párt neve | Koalíció | Megválasztott polgármester | Párt neve | Koalíció | Elnyert mandátumok | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Benevento | 58 338 | Clemente Mastella | Mi, Campaniáiak | Jobbközép koalíció | Clemente Mastella | Mi, Campaniáiak | Jobbközép koalíció | 20 / 32 | ||||||
Bologna | 395 416 | Virginio Merola | Demokrata Párt | Balközép koalíció | Matteo Lepore | Demokrata Párt | Balközép koalíció | 25 / 36 | ||||||
Carbonia | 26 813 | Paola Massidda | 5 Csillag Mozgalom | 5 Csillag Mozgalom | Pietro Morittu | Demokrata Párt | Balközép koalíció | 17 / 24 | ||||||
Caserta | 73 984 | Carlo Marino | Demokrata Párt | Balközép koalíció | Carlo Marino | Demokrata Párt | Balközép koalíció | 20 / 32 | ||||||
Cosenza | 65 623 | Mario Occhiuto | Forza Italia | Jobbközép koalíció | Franz Caruso | Olasz Szocialisták | Balközép koalíció | 20 / 32 | ||||||
Grosseto | 81 912 | Antonfrancesco Vivarelli Colonna | Független | Jobbközép koalíció | Antonfrancesco Vivarelli Colonna | Független | Jobbközép koalíció | 20 / 32 | ||||||
Isernia | 21 267 | Giacomo D'Apollonio | Olaszország Fivérei - Nemzeti Szövetség | Szélsőjobboldali | Piero Castrataro | független | Balközép koalíció | 20 / 32 | ||||||
Latina | 127 037 | Damiano Coletta | Közös Olaszország | Civil szerveződés | Damiano Coletta | Közös Olaszország | Balközép koalíció | 11 / 32 | ||||||
Milánó | 1 406 242 | Giuseppe Sala | Zöld Európa | Balközép koalíció | Giuseppe Sala | Zöld Európa | Balközép koalíció | 31 / 48 | ||||||
Nápoly | 948 850 | Luigi De Magistris | Demokrácia és Autonómia | Szélsőbaloldal | Gaetano Manfredi | független | Balközép koalíció | 28 / 40 | ||||||
Novara | 103 287 | Alessandro Canelli | Északi Liga | Szélsőjobboldali | Alessandro Canelli | Északi Liga | Jobbközép koalíció | 23 / 32 | ||||||
Pordenone | 51 733 | Alessandro Ciriani | Független | Jobbközép koalíció | Alessandro Ciriani | Független | Jobbközép koalíció | 27 / 40 | ||||||
Ravenna | 158 247 | Michele De Pascale | Demokrata Párt | Balközép koalíció | Michele De Pascale | Demokrata Párt | Balközép koalíció | 22 / 32 | ||||||
Rimini | 149 335 | Andrea Gnassi | Demokrata Párt | Balközép koalíció | Jamil Sadegholvaad | Demokrata Párt | Balközép koalíció | 20 / 32 | ||||||
Róma | 2 808 293 | Virginia Raggi | 5 Csillag Mozgalom | 5 Csillag Mozgalom | Roberto Gualtieri | Demokrata Párt | Balközép koalíció | 29 / 48 | ||||||
Salerno | 131 556 | Vincenzo Napoli | Demokrata Párt | Balközép koalíció | Vincenzo Napoli | Demokrata Párt | Balközép koalíció | 22 / 32 | ||||||
Savona | 59 439 | Ilaria Caprioglio | Független | Jobbközép koalíció | Marco Russo | Demokrata Párt | Balközép koalíció | 20 / 32 | ||||||
Torino | 857 910 | Chiara Appendino | 5 Csillag Mozgalom | 5 Csillag Mozgalom | Stefano Lo Russo | Demokrata Párt | Balközép koalíció | 24 / 40 | ||||||
Trieszt | 201 613 | Roberto Dipiazza | Forza Italia | Jobbközép koalíció | Roberto Dipiazza | Forza Italia | Jobbközép koalíció | 24 / 40 | ||||||
Varese | 80 724 | Davide Galimberti | Demokrata Párt | Balközép koalíció | Davide Galimberti | Demokrata Párt | Balközép koalíció | 20 / 32 |
Jegyzetek
- ↑ Ministero dell'Interno – Approfondimento (italian nyelven). Olasz Belügyminisztérium . (Hozzáférés: 2021. március 7.)