7. Prinz Eugen önkéntes SS-hegyihadosztály

Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon.

7. Prinz Eugen önkéntes SS-hegyihadosztály
Dátum	1942–1945
Ország	Harmadik Birodalom
Személyzet	22 659 fő (1944. február)
Méret	hadosztály
Parancsnokok
Híres parancsnokok	Artur Phleps
Kultúra és történelem
Háborús részvétel	második világháború
A Wikimédia Commons tartalmaz 7. Prinz Eugen önkéntes SS-hegyihadosztály témájú médiaállományokat.

A 7. Prinz Eugen önkéntes SS-hegyihadosztály (németül: 7. SS-Freiwilligen-Gebirgs-Division „Prinz Eugen“) a Waffen-SS egyik, elsősorban bánáti, romániai és horvátországi németekből álló hadosztálya volt. Az egység, amely 1942. tavaszán alakult meg, és 1945. május 12-én tette le a fegyvert, elsősorban a jugoszláviai lakossággal szembeni háborús bűnei miatt vált hírhedtté.^[1] A hadosztály Savoyai Jenő német-római császári hadvezérnek a nevét viselte.

Története

Werner Lorenz a Volksdeutsche Mittelstelle (VoMi) vezetőjének követelésére a Birodalmi Külügyminisztérium és az OKW (Oberkommando der Wehrmacht) támogatásával 1941. április 15-én minden német származású jugoszláv hadifoglyot szabadon engedtek. A németek kiszabadulásuk után jelentkezhettek a Waffen-SS állományába. Még ebben a hónapban Paul Hausser a „Das Reich” SS-hadosztály parancsnoka négy toborzó irodát állíttatott fel a jugoszláviai németek SS-felelőse Halwax Untersturmführer felügyelete alatt, önkénteseket verbuválni a bánáti németajkú lakosság köréből. Az önkénteseket a „Das Reich” (A Birodalom) hadosztály keretein belül képezték ki.

Sepp Janko Volksgruppenführer, a népi németek vezetője először 1941. november 6-án Berlinben vetette fel Himmler előtt egy bánáti németajkú Honi Véderő felállításának ötletét. December végén Hitler jóváhagyta a volksdeutsche egységek felállításának tervét Szerbia területére. A „Prinz Eugen” hadosztály szervezése során tudatosan fordultak a császári területszerző politika tradíciói felé. A hadosztály első parancsnokának Artur Phelps Gruppenführernek javaslatára Savoyai Jenő, a Német-római Birodalom legsikeresebb balkáni hadvezére után a hadosztály hivatalos megnevezésére a „7. SS Freiwilligen-Gebirgs-Divison „Prinz Eugen” nevet választották. Savoyai Jenő Főhercegre a németajkú népek körében a Német-római Birodalom megmentőjeként emlékeznek, aki a 17-18. században először sikeresen megállította a muzulmán Török Birodalom terjeszkedését, majd kiűzte őket a Balkánról, ezzel lehetővé téve a német bevándorlók letelepedését. A későbbi parancsnok Otto Kumm beszédeiben hadosztályát a több száz éves határvédelmi tradíciók örököseként és továbbéltetőjeként aposztrofálta. Artur Phelps kinevezése is tudatos választás volt: a kiváló képességű, erdélyi származású katonatiszt parancsnokként komoly népszerűségnek örvendett a német nemzeti szocialisták körében, a hadosztály másik toborzó bázisa, Bánát romániai részén és a németek által megszállt szerbiai Bánátban volt.A „Prinz Eugen” hadosztály felállításával Himmler először lazított a „a kiválasztott faj legjobbjainak” és röviddel később az „önkéntességnek” rendkívül szigorú alapkoncepcióján. Szervezésének első fázisában (1942 tavasza) a divízió hivatalosan a „7. önkéntes SS-hegyihadosztály” nevet kapta és bár azt megőrizte a későbbiek során is, állományát rövidesen területi sorozások útján töltötték fel,a besorozott román állampolgárok mentesültek a román hadkötelezettség alól. 1942 áprilisáig még 10 000-15 000 bánáti önkéntesről szóltak a jelentések, de 1944 januárjára már 22 000 romániai és szerb bánáti németet soroztak be; több mint 90%-uk a Prince Eugen SS hadosztályban szolgáltak. A besorozottak száma nem volt elegendő, ezért Horvátországban, a magyar Bácskában és a Bánát romániai részén is megkezdődött az önkéntesek toborzása. A román toborzás megakadt elsősorban azért, mert Románia 1944 augusztusa után „nem adta oda” a németajkú férfilakosságát Himmlernek, Románia német lakosságát 1945 februárjától a 17 és 45 év közötti férfiakat a Szovjetunióba deportálták 5 évre.

A hadosztály működési területe az első bevetéstől egészen a háború végéig kizárólag a Balkánra a romániai és szerbiai Bánátea koncentrálódott. 1944 végén több hétig ellenálltak a Szovjet hadsereggel szemben. A németek által megszállt Magyarországra mentek ahol hadba állították a 18 éves újoncokat is, harcoltak még (Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Horvátország) területein. A nagy hadjáratok közötti időszakokban feladata elsősorban a partizánokkal szembeni hadviselés maradt, ritkább esetben hadosztály szinten, leggyakrabban század vagy zászlóaljnyi harcegységekkel de a lakossággal véres összecsapásokra is sor került. A hadosztály menekülése során, az utolsó csapatok 1945. január közepén lépték át a magyar-horvát határt és súlyos harcok árán májusban érték el Ausztria területét. Az utolsó parancsnok August Schmidhuber csak négy nappal a német kapituláció után, 1945. május 12-én tette le a fegyvert, miközben németajkú katonái kétségbeesett erőfeszítéseket tettek a menekülésre nyugat felé. A hadosztály legnagyobb része azonban a Szovjet hadsereg és a partizánok fogságába esett. Május 22-én Brezenice mellett a szerbek közel 2000 német hadifoglyot gyilkoltak le, a többi besorozott és az önkéntes svábok sorsa és a helyben maradt nyugat-bánáti védtelen lakosságra fegyveres szabadcsapatok vagy partizánok támadtak, a sok ezer civil halott sorsa azóta sem képezi független vizsgálatok tárgyát.

Háborús bűncselekmények

A második világháború befejeződése utáni vizsgálatok megállapították, hogy a hadosztály katonái számos háborús bűncselekményben voltak vétkesek.

Ezek közül is kiemelkedik az az eset, amikor 1944. március 28-án a hadosztály Knin térségében több falu teljes lakosságát lemészárolta. Az eseményeket a horvát hadügyminisztérium megbízásából Franjo Šimić tábornok vizsgálta ki, és jelentésében leírta, hogy a hadosztály 22 helységet megsemmisített és mintegy 1000 embert megölt. A jelentés szerint az érintett falvak lakosait az SS-katonák a házakba terelték, az ablakon keresztül gépfegyverrel belőttek, majd némi fosztogatás után a házakat a bennük lévő holttestekkel együtt felgyújtották.^[1] A délkelet-európai harcokban háborús bűnöket elkövetett tábornokok felelősségre vonására lefolytatott 7. nürnbergi perben megállapítást nyert, hogy az 1944. március 28-i incidensben 22 faluban 2014 civilt – férfiakat, nőket, gyerekeket – öltek meg a hadosztály katonái.^[2]

A hadosztály összetétele

Egy 1944. február 20-án készült jelentés alapján, amely a hadosztály személyi állományának összetételéről számolt be a származási országok szerint.

• 8,5% birodalmi német
• 53,6% bánáti és szerbiai népi német (sváb)
• 21,3% romániai népi német (sváb)
• 11,2% horvátországi népi német (sváb)
• 2,92% szlovákiai népi német (sváb)
• 2,57% magyarországi népi német (sváb)
• 0,006% egyéb országokból származó népi németek (svábok)

A hadosztály állománya ebben az időpontban: 392 tiszt, 1901 altiszt, 18 985 közlegény, illetve 1381 ellátó személy; összlétszám: 22 659.

A hadosztály tagolása

• 13. Artur Phleps önkéntes SS-hegyivadászezred
• 14. Skanderbeg önkéntes SS-hegyivadászezred
• 7. önkéntes SS-hegyitüzérezred

Parancsnokok

• 1942. január 30. – 1943. május 15.: Artur Phleps, SS-Gruppenführer, a Waffen SS vezérőrnagya
• 1943. május 15. – 1944. január 30.: Karl Reichsritter von Oberkampf, SS-Brigadeführer, a Waffen SS vezérőrnagya
• 1944. január 30. – 1945. január 20.: Otto Kumm, SS-Brigadeführer, a Waffen SS vezérőrnagya
• 1945. január 20. – 1945. május 12.: August Schmidhuber, SS-Brigadeführer, a Waffen SS vezérőrnagya

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 7. SS-Freiwilligen-Gebirgs-Division „Prinz Eugen“ című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek