Alkésztisz (Gluck)

Alkésztisz
opera
Eredeti nyelv	olasz francia
Alapmű	Alkésztisz
Zene	Christoph Willibald Gluck
Szövegkönyv	Ranieri de’ Calzabigi
Felvonások száma	3 felvonás
Főbb bemutatók	1767. december 26. (Burgtheater)
A Wikimédia Commons tartalmaz Alkésztisz témájú médiaállományokat.

„Alkésztisz” lehetséges további jelentéseiről lásd: Alkésztisz (egyértelműsítő lap).

Az Alkésztisz Christoph Willibald Gluck 1767. december 16-án Bécsben bemutatott operája. A zajos bécsi siker után, a darab francia változata 1776. április 23-án zajlott le Párizsban. Az előadásra a szerző számos új résszel bővítette a darabot, de csak gyenge visszhangot váltott ki vele.

Christoph Willibald Gluck operái
Demofoonte (1743) Le cinesi (1754) La fausse esclave (1758) Le diable à quatre (1759) Le cadi dupé (1761) Orfeo ed Euridice (1762) La rencontre imprévue (1764) Telemaco (1765) Alceste (1767) Paride ed Elena (1770) Iphigénie en Aulide (1774) Armide (1777) Iphigénie en Tauride (1779) Echo et Narcisse (1779)
Sablon:Gluck-operák m v sz

• Kórus: Alkésztisz udvarhölgyei, a nép, papok, alvilági szellemek
• Történik: Thesszáliában mitológiai korban
• Színhelyek: I. felvonás: 1. kép: tér Admetosz palotája előtt, 2. kép: Apollón temploma; II. felvonás: 1. kép: az alvilág bejárata, 2. kép: terem Admetosz palotájában; III. felvonás: a palota előcsarnoka
• Játékidő: 2 óra

1. kép: Hírnök közli Amdetosz alattvalóival: királyukra halál vár, betegségén senki emberfia nem tud segíteni. Az egybegyűlt tömeg keserves siránkozásba, jajveszékelésbe kezd. Közben Alkésztisz Apollón templomába siet. Imáival és áldozatokkal akarja kiengesztelni az isteneket.

2. kép: Apollón főpapja elmondja Alkésztisznek, hogy az istenek úgy rendelkeztek: férje meghal, ha senki sem áldozza fel magát helyette. Az egybegyűlt sokaság ijedten fogja menekülőre, de a királynő kitart szeretett férje mellett. Kész feláldozni magát, ha ezzel meg tudja gyógyítani Admetoszt.

1. kép: Az alvilág bejárata előtt Alkésztisz elbúcsúzik gyermekeitől és Hadész hatalmát szólítja.

2. kép: Admétosz hirtelen jobban lett, gyógyulását nagy örömujjongással fogadják. A király elkezdi kérdezni különös gyógyulásáról. A főpap elmondja neki az istenek döntését és hogy valaki feláldozta magát érte. Azt azonban nem tudja meg, ki volt az önfeláldozó lélek. Alkésztisz közben nem tud teljes szívből örülni férjével: bár uralkodik magán, férje mégis megérzi ezt és kérdőre vonja. Admetosz sokáig unszolja, mire elmondja, mi történt. A király megretten és ezt az áldozatot semmiképpen sem tekinti elfogadhatónak, de az istenek hajthatatlanok.

Alkésztisz érzi: itt az idő, hallja az alvilág szólítását. Admétosz végső kétségbeesésében úgy dönt, hogy ő is a halált választja, hogy ne kelljen hűséges kedvese nélkül élnie. Ekkora önfeláldozás és szeretet láttán az istenek is meglágyulnak. Apollón lép színre és közli, az olimposziak megváltoztatták döntésüket: megkegyelmeznek mindkettőjüknek.

Megjegyzés: a francia változatban Héraklész vándorlásai során Admétosz palotájába vetődik, ahol elhatározza, hogy barátja, a király és annak felesége kedvéért szembeszáll az alvilág erőivel. Alkésztiszt magukkal ragadják Thanatosz halálisten szolgái, de Héraklész kiragadja a királynőt kezeikből. Harcba száll velük és győz. A jelenetek beosztása is sok helyen eltér a francia változatban.

Az opera librettóját Ranieri de’ Calzabigi készítette Euripidész drámája nyomán. Calzabigi szigorúan ügyelt a cselekmény egységére, a zárt színpadi szerkezetre. Epizódokat, kitéréseket, sőt, feleslegesnek ítélt személyeket hagyott el az eredetiből, és erőst hangsúlyt kapott a mondanivaló humanista szelleme. Maga a történet az Orpheusz (Orfeusz)-mondával állítható párhuzamba, csak ezúttal a hőslelkű, önfeláldozó főszereplő egy asszony, aki a Fidelio előképének is tekinthető. A szövegkönyv francia változata du Roullet márki munkája, aki már korábban is dolgozott együtt Gluckkal. A francia szöveg sok tekintetben különbözik az olasztól: a márki Calzabigivel szemben átvette az euripidészi eredetiből Héraklész alakját, de Iszmene figuráját elhagyta, valamint a két gyerek csak néma szerepet kapott nála. Ez az átdolgozás az opera újraalkotásának tekintehető.

A zenét a borús, fájdalmas árnyalatok uralják, a stílusa oldott, minden korábbi konvenciótól mentes. A nyitány nem követi a szonátaformát: szünet nélkül vezet át az első felvonásba, zenei motívumaimmal az opera egészét foglalja össze. Az áriáknál Gluck már nem alkalmazza a szokásos da capo formát. Az első felvonás nyitó jelenete rendkívül tömör, egyszerű zenei részletek megszakítatlan sora: a címszereplő és a nép fájdalma egy hatalmas tablóban egyesül. A második kép is tömör, jól felépített, az orákulum válaszát súlyos, sorsszerű akkordok kísérik. Az első felvonás sikeredett a legjobbra, a másik kettő nem éri el ennek színvonalát, de ezek is bővelkednek jól megformált részletekben. A dráma statikus és sötét, de ennek ellenére az Alkésztisz ma szemmel nézve is a zeneszerző egyik legerőteljesebb alkotása.

A darab a szerző második reformoperája, a nyomtatott kiadás előszavában Gluck leszögezte azokat az alapelveket, melyek mentén megkívánta újítani a műfajt. Saját bevallása szerint arra törekedett, hogy a zene a szöveget támassza alá, fokozza az érzelmek kifejezését, a szituációk érdekességét, mindezt anélkül, hogy megakasztaná a cselekmény menetét. Az áriák pontosan lettek végigkomponálva, szigorúan ott kezdődtek és értek véget, ahol azt a szöveg megkívánta. Gluck nem adott lehetőséget az énekesek számára, hogy virtuóz énekhangjaikat cifra díszítésekkel és kadenciákkal csillogtassák meg, ezzel megakasztva a dráma menetét.

Az áriákkal szemben egyébként is a recitativo és az arioso dominál, a táncok és a kórusok részt vesznek a cselekményben. Ezeket szólisztikus részek kapcsolják össze, így alkotnak drámai egészet a cselekmény többi elemével. Gluck a világosságot és a szépséget nevezi meg esztétikai ideálokként, szerinte a zene szerepe a költészet szolgálata.

• "Divinités du Styx" – Alkésztisz B-dúr áriája az I. felvonásban
• "Bannis la crainte et les alarmes" – Admésztosz áriája a II. felvonásban

• Till Géza: Opera, Zeneműkiadó, Bp., 1964, 292-296. o.
• G. Lise-E. Rescigno: A 18. századi opera Scarlattitól Mozartig, Zeneműkiadó, Bp., 1978, , 46. o.
• Kertész Iván: Operakalauz, Fiesta-Saxum, Bp., 128. o.
• Gerhard Dietel: Zenetörténet évszámokban I. A 2. századtól 1800-ig, Springer, Bp., 1996, 420. o.

• Alkésztisz
• Alkésztisz (Lully)