Csépán (település)

Hasonló cikkcímek és megnevezések: Csépán (egyértelműsítő lap).

Csépán (Cepari, Tschippendorf)
Az ortodox, volt evangélikus templom
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Erdély
Fejlesztési régió	Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Beszterce-Naszód
Község	Nagydemeter
Rang	falu
Községközpont	Nagydemeter
Irányítószám	427076
SIRUTA-kód	33220
Népesség
Népesség	1184 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság	< 3 (2011)[1]
Népsűrűség	148,93 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	333 m
Terület	7,95 km²
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 47° 14′ 06″, k. h. 24° 25′ 41″47.23489, 24.42808847.234890°N 24.428088°EKoordináták: é. sz. 47° 14′ 06″, k. h. 24° 25′ 41″47.23489, 24.42808847.234890°N 24.428088°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Csépán témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Csépán (románul: Cepari, 1925-ig Cepan, németül: Tschippendorf, helyi nyelvjárásban Tsepan vagy Tschipndrof) falu Romániában, Erdélyben, Beszterce-Naszód megyében.

Neve az István személynév Csépán alakjából való, és valószínűleg azon Chepan emlékét őrzi, akinek fia, Gergely, 1326-ban a Mezőség északi részén birtokolt.

Besztercétől 16 kilométerrel észak–északkeletre fekszik.

• 1785-ben 267 lakosa volt. Öt évvel később 56 görögkatolikust írtak össze, a többség szász evangélikus volt.^[2]
• 1910-ben 822 lakosából 655 volt német, 96 román, 49 cigány és 22 magyar anyanyelvű; 651 evangélikus, 140 görögkatolikus és húsz zsidó.
• 2002-ben 906 lakosából 870 volt román és 36 cigány; 745 ortodox és 149 pünkösdi vallású.

1380-ban említik először Chepan alakban. Szász jobbágyfalu volt, és mint ilyen nem a Szászföldhöz, hanem Belső-Szolnok vármegyéhez tartozott. Mellette a középkorban ágostonos szerzetesek éltek. 1380 és 1661 között a Somkeréki család birtokolta, később legnagyobb birtokosa a Földváry (Cornis) család volt. 1645-ben 13 család lakta, 1733-ban pedig a szász többség mellett 18 görögkatolikus román család is. Evangélikus gyülekezete 1722-ben és 1795-ben is Nagydemeter filiája volt. A 18. század második felében nyugati szélén a Földváryak udvarháza állt, a 19. század elején pedig egy másik nemesi rezidencia is épült a faluban, a Barcsayaké.

A jobbágyfelszabadítás után szász lakossága lassanként felvásárolta az allodiális földeket, az utolsó részt 1908-ban, miután Földváry Mihály utód nélkül meghalt. Határában több helyen is fejtettek vulkáni tufát, amelyből a környék szász falvaiban házakat építettek. 1876-ban a megszüntetett Belső-Szolnok vármegyétől Beszterce-Naszód vármegyéhez csatolták. Rudolf Bergner 1884-ben mint viszonylag szegény szász falut írta le.^[3]

A közeledő front elől a Wehrmacht 1944. szeptember 20-án evakuálta szász lakosságát. November közepén a felső-ausztriai Vorchdorfban találtak menedéket, ahonnan egy részük a hónap végén továbbutazott Laakirchenbe. Többségük le is telepedett ezen a két településen, ahol utódaik máig élnek. Mintegy kétszázan, hogy rendezzék állampolgárságukat, 1953-ban a németországi, észak-rajna–vesztfáliai Setterichbe költöztek. Csépánban még 1945 tavaszán román családok telepedtek le. 1950 és 56 között községközpont volt, akkor Nagydemeterhez csatolták.

• Volt evangélikus temploma a 15, században épült egyhajós, sokszöggel záródó szentélyű templomként. Nyugati bejáratát lóhereíves ablakpárok fogják közre, és déli bejárata is lóhereíves. Tornyának elhelyezése az ágostonos rend gyakorlatának felel meg.^[4] A 16. században erődítették, de erődítései nem maradtak fenn. Hajóját 1894–95-ben meghosszabbították. 1960 óta a Román Ortodox Egyház használja.
• Használaton kívüli sóskút, tölgygerendákból épült házikóval. A kút vizét a falubeliek levesfőzéshez, szalonna és káposzta tartósításához használták. 1919-ig a só állami monopóliuma miatt minden család csak meghatározott havi mennyiséget meríthetett a kútból, amelyre egy folyamatosan ott lakó őr vigyázott. Az épület móc ácsmester munkája, utoljára 1946-ban javították.^[5]

• Georg Breckner szerk.: Spuren & Bilder aus Chepan. Vorchdorf, 1999
• Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek: A középkori erdélyi püspökség templomai I–II. 2. bőv. kiadás. Gyulafehérvár: Római Katolikus Érsekség. 2000. ISBN 973-9203-56-6  

• kendervászon kötény a Magyar Néprajzi Múzeum gyűjteményéből [2]^{[halott link]}