Hadas Krisztina
Hadas Krisztina | |
2017-ben | |
Született | 1971. március 26. (53 éves) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Házastársa | Balassa János |
Gyermekei | két gyermek |
Foglalkozása |
|
Iskolái | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Hadas Krisztina (Budapest, 1971. március 26. –) magyar újságíró, szerkesztő, riporter, egyetemi oktató.
Élete
Általános és középiskolai tanulmányait az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola és Gimnázium tanulójaként végezte. A Színház- és Filmművészeti Főiskola tévé- és dokumentumfilm-rendező szakára járt 1996 és 1999 között.[1] 1992-ben a Magyar Rádiónál, a Krónika című műsorban kezdte pályafutását, majd 1994-től a Magyar Televízió Objektív és Zóna műsorok szerkesztő-riportere, később pedig a Lázmérő felelős szerkesztője. 1996-tól az RTL Klub kereskedelmi televíziós csatorna Frei Dosszié, Akták és a Híradó műsorok szerkesztő-riportere.
2000-ben került a TV2 kereskedelmi televíziós csatornához. Nevéhez fűződik az Igazi vészhelyzetben, illetve a Gyerekkórház című dokumentumfilm-sorozat. Munkájáért megkapta a Magyar Orvosi Kamara médiadíját, két alkalommal pedig az év televíziós szerkesztő-riporterének választotta a szakma.
2001-2012 között szerkesztő riporter a fénykorát élő Napló című heti riportmagazinban. 2004-től az Aktív és a Magellán című műsorok főszerkesztője. 2007-2010 között az aktuális műsorok vezető szerkesztőjeként felelt az Aktív, a Napló és a Mokka műsorokért.
2012-2014 között az RTL II csatorna Forró nyomon című műsorának főszerkesztője, 2014-ben Nagyszám - 100 dal, melyet egy ország dúdolt címmel előkészítette a magyar könnyűzene történetét bemutató, hiánypótló riportsorozatát, majd 2014-2016 között az RTL Klub Keresem a családom című műsorát főszerkesztette. 2018-ban a Spektrum csatorna felkérésére főszerkesztette a Volt egyszer egy vadkelet című négyrészes dokumentumsorozatot, amelyben Emir Kusturica szerepel narrátorként. 2019-ben a TV2 Újratervezés című műsorának főszerkesztője.
2012 novemberében könyv formájában is megjelent a Baba Magazinban leközölt írásainak gyűjteménye Egy tökéletlen anya naplója címmel, melyet 2018-ban az Anyasors című sikerkönyv követett.
2015-től a Jön a baba Hadas Krisztával című dokureality-sorozat főszerkesztője és műsorvezetője. A sorozat első két évada a LifeNetwork csatornán, a harmadik az RTL II csatornán, míg a negyedik a Spektrum Home csatornán volt látható. A sorozat jelenleg Hadas Krisztina saját Youtube csatornáján fut.
2020-tól szerkesztő-riporterként visszatért a Napló családba, ezúttal az ATV csatornán futó Heti Napló Sváby Andrással kötelékében. Ennek keretében készítette el a 2022 májusában bemutatásra kerülő egész estés dokumentumfilmjét Menekülők - Hosszú út a túlélésért címmel. A dokumentumfilm a háború elől menekülő ukrán családokat kíséri el Moldovától Németországig tartó útjukon.
Magánélete
Nagyszülei holokauszt-túlélők voltak.[2] Édesapja fotóriporter, édesanyja külkereskedelmi vezető volt. Első házasságából, Kakuk Györggyel lánya született, Kakuk Sára (1994). Második férje Balassa János, akivel közös gyermekük Zsigmond (2010).[3][4]
Oktatói pályafutása
Óraadó tanár volt a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Jelenleg a Réz András vezette Werk Akadémián, valamint a TV2 Akadémián tanít. Emellett a Dunaújvárosi Főiskola Déri János Kommunikációs Intézetének szakmai igazgatója, elődje Sváby András volt. 2015-től a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatója.
Díjai, elismerései
- Prima Primissima díj – Közönségdíj, Príma díj, Magyar ismeretterjesztés és média kategória (2022)[5] [6]
- Bujtor István Filmfesztivál - Legjobb televíziós riportfilm (Menekülők - Hosszú út a túlélésért) (2022) [7]
- Jahorina Filmfesztival - Golden Maple Award for Best Documentary TV Film (Untold Stories of Eastern Europe with Emir Kusturica) (2019) [8]
- Az év médiaszemélyisége (2004) [9]
- Az év szerkesztő-riportere (2002, 2003) [9]
- Magyar Orvosi Kamara - Szakmai Díj (2001) [10]
Jegyzetek
- ↑ Hadas Krisztina. Színház- és Filmművészeti Egyetem. (Hozzáférés: 2018. április 13.)
- ↑ „Hadas Kriszta Arckép” (hu-HU nyelven).
- ↑ KAPTÁR arcok - Balassa János (hu-HU nyelven). KAPTÁR Coworking, 2020. július 23. (Hozzáférés: 2021. szeptember 28.)
- ↑ Sztárom a párom: Balassa János mesél feleségéről, Hadas Krisztáról | Nők Lapja (magyar nyelven), 2020. május 6. (Hozzáférés: 2021. szeptember 28.)
- ↑ Átadták az idei Prima Primissima díjakat. portfolio.hu, 2022. december 2. (Hozzáférés: 2022. december 3.)
- ↑ Hadas Kriszta felidézte, milyen volt elhagyni a Prima Primissima díjat (magyar nyelven). nlc.hu - Neked. Veled. Érted., 2023. február 24. (Hozzáférés: 2023. április 5.)
- ↑ Díjat nyert Hadas Krisztina ukrán menekültekről készült filmje. ATV. (Hozzáférés: 2023. április 5.)
- ↑ media1.hu: Fesztiváldíjat nyert a Volt egyszer egy Vadkelet - Emir Kusturicával (magyar nyelven). Media1, 2019. október 2. [2023. április 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. április 5.)
- ↑ a b Life: Hadas Kriszta: "Nem volt sok választásom" (magyar nyelven). https://www.life.hu/. (Hozzáférés: 2023. április 5.)
- ↑ Lajos, Pogonyi: Hadas Kriszta (magyar nyelven). NOL.hu, 2007. november 2. (Hozzáférés: 2023. április 5.)
További információk
- Hadas Kriszta: "Nem volt sok választásom" - Interjú Szily Nórával
- "Nem szeretem, amikor megmondják, hogy milyen legyek."[halott link] - Beszélgetés Hadas Krisztával
- Hadas Kriszta: A TV2 az életformám
- Hadas Krisztina váltja Sváby Andrást[halott link]
- Íróakadémia