Il–10

Il−10
Il−10 a monyinói repülőmúzeumban kiállítva
Funkció	csatarepülőgép
Gyártó	1. sz. repülőgépgyár, 18. sz. repülőgépgyár, 64. sz. repülőgépgyár
Tervező	OKB−240 (főkonstruktőr: Szergej Iljusin)
Gyártási darabszám	6166
Személyzet	2 fő
Típusváltozatok	Avia B−33, Il−10U, Il−10M
Első felszállás	1944. április 18.
Szolgálatba állítás	1944
Méretek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Hossz	11 m
Fesztáv	11 m
Magasság	4,1 m
Szárnyfelület	30 m²
Tömegadatok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Szerkezeti tömeg	4680 kg
Tömeg üzemanyaggal	6335 kg
Max. felszállótömeg	6535 kg
Hajtómű
Hajtómű	1 db Mikulin AM–42
Teljesítmény	1080 kW
Repülési jellemzők
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Max. sebesség	530 km/h
Utazósebesség	310 km/h
Hatósugár	800 km
Legnagyobb repülési magasság	4000 m
Fegyverzet
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Beépített fegyverzet	2 db 23 mm-es VJa–23 gépágyú, vagy 4 db 23 mm-es NSZ-23 gépágyú és 2 db 7,62 mm-es SKASZ géppuska 1 db 20 mm-es B-20 vagy 1 db 12,7 mm-es UBT géppuska 2 db, max 250 kg-os bomba
Nem irányított rakéták	4 db RSZ–82
Háromnézeti rajz
A Wikimédia Commons tartalmaz Il–10 témájú médiaállományokat.

Az Il−10 (ejtsd: i-L-10, NATO-kódja: Beast) a szovjet Iljusin tervezőiroda által a második világháború végén tervezett csatarepülőgép. A háború után a létrejövő „kommunista blokk” országai is rendszeresítették, Csehszlovákiában licenc alapján gyártották is Avia B−33 néven.

Története

A második világháború idején a Szovjet Légierő az 1939-ben kifejlesztett Il–2 Sturmovik repülőgépet használta csatarepülőként, melynek − bár a szovjet pilóták sikeresen használták − hamar felszínre kerültek a hiányosságai. Ilyen hiányosság volt az alacsony magasságon lévő rossz manőverezőképesség, mely megnehezítette a repülőgép számára a légvédelmi tüzérség lövedékeinek kikerülését. Így az Il−2 leváltására a szovjet hadvezetés egy pályázatot írt ki, melyre a Szuhoj tervezőiroda és az Iljusin jelentkezett. A nyertes végül az Iljusin tervezőiroda lett. A gép CKB−33 jelzésű prototípusával Vlagyimir Kokkinaki 1944. április 18-án hajtotta végre az első felszállást.

Miután az Il−10 prototípusai sikeresen teljesítették a próbarepüléseket 1944 áprilisában, az Állami Védelmi Bizottság (GKO) augusztus 23-án rendelte el a repülőgép sorozatgyártását, amely a kujbisevi 1. sz. és 18. sz. repülőgépgyárakban kezdődött el. Az első gépeket 1944 szeptemberében állították hadrendbe, ezek fegyverzete az Il−2-esek mintája alapján alakult, de 1945 áprilisától a repülőgépeket földi célok elleni 4 darab RSZ–82, nem irányított rakétával is felszerelték, majd a repülőgép tűzerejét két darab NSZ−23 23 mm-es gépágyúval is növelték. 1947-től az Il−10-est a voronyezsi 64. sz. repülőgépgyár is gyártotta.

Az alapváltozat sorozatgyártása a sugárhajtású repülőgépek elterjedése miatt rövid ideig tartott, a Szovjetunióban 1949-ben fejezték be. A csehszlovák Avia repülőgépgyár 1951-től gyártotta licenc alapján B−33 típusjelzéssel. Az első csehszlovák B−33-as 1951. december 26-án emelkedett a levegőbe. A koreai háborúban szerzett tapasztalatok alapján továbbfejlesztették. Kismértékben nőtt a törzs hossza, a fesztáv, megnövelték a vezérsíkok felületét, valamint jobb repülési tulajdonságokat biztosító, vékonyabb szárnyprofilt alkalmaztak. A pilótafülkét és a motort védő páncélzat változatlan maradt, de a pilótafülke új, 63 mm vastagságú páncél-homloküveget kapott. A szárnyba két-két NR−23 típusú gépágyút építettek, emellett modernizált navigációs berendezésekkel szerelték fel. A gép hasznos terhelhetősége nem változott. A módosított, Il−10M típusjelzésű gép 1951. július 2-án repült először. A gyártást azonban három év múlva, 1954-ben beszüntették, mert a gyártási kapacitásokra az új sugárhajtóműves típusokhoz volt szükség. Összesen 146 darab Il−10M-et készítettek. Az Avia pedig 1962-ben fejezte be a típus sorozatgyártását.

Alkalmazása

Az első Il−10 repülőgépeket csak kiképzési célokra alkalmazta a szovjet légierő 1944 őszén, először csak 1945 áprilisában^[1] vetették be őket harci körülmények között. A második világháború európai lezárásáig összesen 26 darab Il−10-est vesztett el a szovjet légierő, többségüket bevetésen. A Japán elleni 1945 augusztusi hadbalépést követően a repülőgépeket bevetették a Mandzsúriában és a Koreai-félszigeten vívott harcokban is.

A második világháború után Észak-Korea hadereje és a kínai „önkéntes” csapatok is használták a koreai háborúban.

Magyarországi alkalmazása

Magyarország 1948. február 18-án a Szovjetunióval megkötötte a Barátsági, Együttműködési, és Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződést, majd június 2-án a Magyar–Szovjet Katonai Egyezményt, ami lehetővé tette a szovjet repülőgépek beszerzését a Magyar Légierő számára, amely 1949 szeptemberében 50 darab Il−10 harci változatot és 2 darab UIl−10 kiképző változatot kapott a Szovjetuniótól. A gépeket Il−10 Párduc néven rendszeresítették. Később, kisebb tételek kerültek leszállításra, 1950 októberében már 67 Il−10-es és 14 UIL−10-es állt rendelkezésre. A továbbiakban Csehszlovákiából szállítottak, így a Magyar Légierőhöz összesen 159 db harci és tanulógép érkezett a licenc-változatokat is beleértve.^[2] Az első gépek a kifejezetten kiképzési céllal létrehozott kecskeméti 41. vegyes repülőezredhez kerültek, melynek egy százada volt felszerelve Il−10-esekkel (12 darab Il−10 és 2 darab UIl−10).^[3] 1949−1950 folyamán történt meg az Il−10-esekre történő átképzés. Az 1950. április 4-i katonai díszszemlén egy századnyi Il−10 vett részt. 1952-től az Il−10-es gépek három ezredben, a tapolcai 23., a börgöndi 59., és a székesfehérvári 30. csatarepülő ezredben szolgáltak, melyek a Székesfehérváron diszlokáló 28. csatarepülő hadosztály alárendeltségébe tartoztak. A gépek az 1956-os forradalom harci eseményeiben nem vettek részt, mert a szovjet megszállás alá került repülőtereken a magyar légierő gépeit nem lehetett használni. Az Il−10-eseket 1956-ban kivonták a hadrendből. A magyar Il−10-es gépek a szolgálatban eltöltött évek alatt éles harci bevetésen egyetlen alkalommal sem vettek részt. A légierő Il−10-es gépeit is bevetették az 1956. márciusi jeges árvíz idején a jégtorlaszok felszámolására. A kivonás után az összes leselejtezett gépet szétbontották, a Magyarországon használt gépekből egy sem maradt fenn.

Típusváltozatok

• Il−10 − alapváltozat
• Il−10U, vagy UIl−10 − kiképző-gyakorló változat
• Il−10M − továbbfejlesztett változat, melyet 1951−1954 között gyártottak
• B−33 − a csehszlovák Avia repülőgépgyár által licenc alapján gyártott változat
• CB−33 − a B−33 Avia által gyártott kiképző változata

Üzemeltetők

•  Szovjetunió − 1944−1956 között állt hadrendben.
•  Bulgária − Egyaránt használt szovjet és csehszlovák gyártású változatokat, 1947−1954 között állt hadrendben.
•  Kína − 1950 −1972 között állt hadrendben.
•  Csehszlovákia − 1950-ben 80 darab Il−10-es repülőgépet vásároltak, majd egy év múlva megkezdték a licenc alapján történő sorozatgyártást. A repülőgépek a Csehszlovák Légierőben 1962-ig álltak hadrendben.
•  Magyarország − a Magyar Légierő 1949–1956 között üzemeltetett összesen 159 darabot.
•  Észak-Korea
•  Lengyelország − 1949-től 1959-ig állt hadrendben a típus, 1954-től csehszlovák gyártású változatokat is használtak.
•  Románia − a Román Légierő 1950−1960 között használt szovjet és csehszlovák gyártású változatokat egyaránt.
• Jemeni Királyság − 1957-től Csehszlovákiától vásároltak 24 db B−33-as repülőgépet.

Jegyzetek

Források

• Donald Donald, Jon Lake (szerk.): Encyclopedia of World Military Aircraft. London: AIRtime Publishing, 1996.
• Gordon, Yefim, Sergey Kommissarov. Ilyushin IL-2 and IL-10 Shturmovik. Wiltshire, UK: The Crowood Press, 2004.
• Hardesty, Von. Red Phoenix: The Rise of Soviet Air Power, 1941–1945. Washington, D.C.: Smithsonian Books, 1982.

További információk

• Fényképek a Magyar Légierő Il−10-es repülőgépeiről a Szolnoki Repülőmúzeum honlapon
• Il–10-esek bombázzák az 1956-os dunai árvíz jégtorlaszait (2:54-től 3:27-ig)