Lakos Nóra

Lakos Nóra
Született1977 (47 éves)
nem ismert
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Iskolái

  • IMDb
  • PORT.hu
Sablon • Wikidata • Segítség

Lakos Nóra (1977[1] –) magyar filmrendező, forgatókönyvíró, producer, a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál alapítója, művészeti vezetője.

Életpályája

Első diplomáját a Kodolányi János Főiskola kommunikáció szakán szerezte 1999-ben.[2] Ezután újságíróként dolgozott.[3] 2004–2007 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem televízió és filmrendező szakos hallgatója volt, Almási Tamás osztályában.[4] Rendszeres résztvevője a nemzetközi workshopoknak, valamint számos rövidfilmet, dokumentumfilmet, televíziós sorozatot illetve nagyjàtékfilmet forgatott. Többek között részt vett a Sarajevo Talent Campuson és a Berlin Talent Campuson is. Magyar Bajusz című dokumentumfilmjével jelölték a Robert Bosch Koprodukciós Díjra. Megnyerte a British Council rövidfilmes díját és a Sarajevo City of Film különdíját az Edina című kisjátékfilmjéért a Sarajevo Film fesztiválon. Hab címmel készítette első nagyjátékfilmjét, mely számos fesztiválon versenyzett, többek között a Tallinn Black Nights fesztiválon és 12 nemzetközi fesztivál díjat nyert. Véletlenül írtam egy könyvet címmel készíti második nagyjátékfilmjét, amelynek forgatókönyvével megnyerte az Eurimages Coproduction Award díjat a legjobb filmtervért 2021-ben az amszterdami Cinekid Filmfesztiválon. [5]

Filmrendezői és forgatókönyvírói munkássága

Magánnyomozók 2014 rendező
Zsaruk 2014–2015 rendező
Tóth János 2017–2019 rendező
Hab[6] 2020 rendező, forgatókönyvíró
Pepe 2022–2023 rendező
Véletlenül írtam egy könyvet rendező

Rövid- és dokumentumfilmek

  • Coming soon (2006)
  • Hanna (2007)
  • Otthon (2009)
  • Edina (2011)
  • Magyar bajusz (2011)
  • Nagyanyám köldöke (2013)

További információk

  • Lakos Nóra a PORT.hu-n (magyarul)
  • Lakos Nóra az Internet Movie Database oldalon (angolul)

Jegyzetek

  1. Rekord | Színház- és Filmművészeti Egyetem – Könyvtár, Kottatár és Médiatár (hu-HU nyelven). Színház- és Filmművészeti Egyetem – Könyvtár, Kottatár és Médiatár. (Hozzáférés: 2022. április 21.)
  2. Lakos Nóra. (Hozzáférés: 2022. április 21.)
  3. Lakos Nóra | Személyiség adatlap | Mafab.hu (magyar nyelven). www.mafab.hu. (Hozzáférés: 2022. április 21.)
  4. https://szfe.hu, SZFE-: Színház- és Filmművészeti Egyetem | Lakos Nóra (hu-HU nyelven). (Hozzáférés: 2022. április 21.)
  5. Írjuk újra a magyar vígjátékot – Lakos Nóra filmrendező a Fülbemászóban (hu-HU nyelven). Fidelio.hu. (Hozzáférés: 2022. április 21.)
  6. Semmiben sem hasonlít a szerelemre, amit a romantikus slágerekben kergetnek. filmhu - a magyar moziportál. (Hozzáférés: 2022. április 21.)
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2007-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2007-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Horváth Sebestyén Sándor · Ligeti Kovács Judit · Lass Beáta · Olasz Szabó Soma · Ötvös András · Pálmai Anna · Polgár Péter · Schruff Milán · Cs. Tóth Simon Ferenc · Ubrankovics Júlia · Zrinyi Gál Vince
Osztályvezető tanár: Máté Gábor, Horvai István
Zenés színészek
Színházi rendezők
Dömötör András · Funk Iván · Göttinger Pál · Molnár-Keresztyén Gabriella · Hollós Gábor · Tóth András
Osztályvezető tanár: Székely Gábor
Drámapedagógusok
(levelező szak)
Bujtor Anna · Csörsz Katalin · Erdészné Turcsányi Katalin · Fényes Eszter · Kiss Erzsébet Tünde · Kiss Tünde  · Murzsa Renáta · Puzsér Róbert · Ruff Borbála · Szabó Zsófia · Szemmelweisz Gabriella · Tibiássy Bernadette Éva · Tomcsikné Császári Viktória · Urbán Zsanett · Vágó Regina · Varga Lilla Emese · Vollner Judit · Walla Júlia · Wéber Krisztina · Zsohár Gyöngyi Ilona
Osztályvezető tanár: Gabnai Katalin
Koreográfusok
Barna Mónika · Csillag Pál · Fodorné Molnár Márta · Jeneses Andrea · Kazinczy Eszter · Macher Szilárd · Sebestyén Csaba · Solymosi Zoltán · Szakály György

Osztályvezető tanár: Csiszár Imre

Blaskó Borbála · Cortés Sebastián · Fejes Barbara Kitti · Krausz Alíz · Lisztóczki Hajnalka · Szent-Ivány Kinga Imola · Vida Gábor

Osztályvezető tanár: Fodor Antal, Iglódi István
Film- és televíziórendezők
Dömötör Tamás · Horvát Lili · Illés Márton Péter · Kis Anna · Lakos Száva · Szilágyi Zsófia

Osztályvezető tanár: Enyedi Ildikó, Gothár Péter, Tímár Péter, Gózon Francisco

Gerő Marcell · Lajer László · László Sára · Nagy Dénes · Nagy Viktor
Osztályvezető tanár: Szász János
Film- és televízió operatőrök
Beran Dániel · Maly Róbert · Somogyvári Gergő · Trencsényi Klára · Vízkelety Márton

Osztályvezető tanár: Enyedi Ildikó, Gothár Péter, Tímár Péter, Gózon Francisco

Csoboth Attila · Dobos Tamás
Adásrendezők
Dombrovszky Linda · Dömötör Tamás · Esztergályos Krisztina · Hajósi-Szabó Csilla · Lakos Nóra · Réthelyi András
Osztályvezető tanár: Almási Tamás
Kameraman
Gosztola Ábris · Kiss Rudolf Péter · Spáh Károly
Osztályvezető tanár: Vecsernyés János
Gyártásszervezők
Faix Tamás · Fekete Xénia · Garas Klára · Naszódi Katalin
Osztályvezető tanár: Garami Gábor
Film- és televízió vágók
Kiss Anna · Szabó Dániel
Osztályvezető tanár: Enyedi Ildikó, Gothár Péter, Tímár Péter, Gózon Francisco
Évfolyamok · 1999 · 2000 · 2001 · 2002 · 2003 · 2004 · 2005 · 2006 · 2007 · 2008 · 2009 · 2010 ·
  • Művészet Művészetportál
  • Filmművészet Filmművészetportál