Mágus (perzsa vallás)
Hasonló cikkcímek és megnevezések: Mágus (egyértelműsítő lap). |
A mágusok (óperzsa: 𐎶𐎦𐎢𐏁 maguš) a papok kasztja az ókori Iránban, illetve általános elnevezése a zoroasztriánus papságnak. Nagy szerepet játszottak az ókori Irán politikai életében; az államiság korai szakaszában. Olyan papok voltak, akik különösen a jóslás és az álomfejtés terén voltak képzettek, és tökéletesen illettek a perzsa vallási rendszerbe.[1] Később magát Zoroasztert is mágusnak mondták.[1] A mágusok egyetlen vallási ceremóniáról sem hiányozhattak, ezért elmosták a különbségeket a saját vallásuk és a között a vallás között, amelybe megpróbáltak beleilleszkedni. Szent kasztként való tiszteletük a nem-árja médek közt könnyű bebocsájttatást biztosított nekik Zarathustra új vallásába is. Ezért állíthatták a Zoroaszterről is, hogy az maga is mágus.[2] A kifejezés a hellenisztikus kortól a varázslók és asztrológusok megjelölése.[3]
Történelem
Eredetileg méd néptörzs volt (Hérodotosz szerint a "magoi" a hat méd törzs közé tartozik), amely az összes rituálés tevékenység végzésével volt megbízva, vallási korlátokra való tekintet nélkül, például attól függetlenül is, hogy melyik istennek szól az áldozat. Az Iráni-fennsíkon elterjedő zoroasztrizmus szintén a mágusok illetékességi körébe került, ezért többen úgy gondolják, hogy Zoroaszter tanításai integrálódtak a terület vallási hagyományaiba, és a mágusok törzsének a közvetítésével terjedtek el a birodalomban.[4]
A perzsa Akhaimenida-ház idején Babilon fejlett igazgatási központ volt; valószínűnek tűnik, hogy a mágusok itt kerültek kapcsolatba azokkal az elgondolásokkal és praktikákkal, amelyeket aztán róluk neveztek el mágiának.[4] (Az asztrológia is ide tartozik.) Így szerzett hírnevük indíthatta Máté evangéliumának szerzőjét arra, hogy beszámoljon a "bölcsek" látogatásáról Jézus születésekor. (a görög szövegben a "magoi" szó szerepel).[4]
Zoroasztrizmus
Zoroaszternek két különböző szava volt a papokra: a zaotar papi hivatalt betöltő személy, a manthran szent manthrákat költ.[4] A zoroasztrizmus fejlődésével a mágusok egyre fontosabbak lettek a zoroasztriánus "egyház" működésében.
A mágus szó később alakváltozással mobed (wd) lett, a mágusok legfőbb vezetője pedig a Mobedan Mobed nevet kapta.[4]
A Szászánida-korszak után Iránban a főpap felvette a muszlim címekre emlékeztető "a hívők vezére" (hudnan peszobaj) címet.[4]
Az újkorban rendszerint főpap, dasztur (wd) tevékenykedik a "katedrális" tűztemplomban, amelynek liturgikus életét a neki alárendelt papokkal felügyeli.[4]
Hivatkozások
Források
- ↑ a b Zarathustrától Jézusig, Püski, 2010., 108. o.
- ↑ Zarathustrától Jézusig, Püski, 2010., 108-109. o.
- ↑ https://dic.academic.ru/dic.nsf/sie/10109/%D0%9C%D0%90%D0%93%D0%98 (oroszul)
- ↑ a b c d e f g Akadémiai Kiadó: Világvallások
↑ Akadémiai Kiadó: Világvallások: Világvallások a-zs: Univerzalizmus. Budapest: Akadémiai Kiadó. 2009. ISBN 9789630587082
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Magi című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
- Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Маги című orosz Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.