A Wikimédia Commons tartalmaz Máté Krisztina témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
Máté Krisztina (Siófok, 1970. szeptember 16.) magyar televíziós műsorvezető, főiskolai docens, producer. 2023-ban a Forbes őt választotta a 10. legbefolyásosabb magyar nőnek a médiában.[1]
Életpályája
Szülei: Máté Attila és Reichert Piroska. Gyermekkorát Siófokon töltötte, és ott járt gimnáziumba. 1987–1995 között a Sió TV, majd a Magyar Rádió és a Magyar Televíziópécsi körzeti stúdiójának munkatársa volt. Tanulmányait a Janus Pannonius Tudományegyetem bölcsészkarán folytatta, esztétika-magyar szakon 1989–1994 között. Ezzel egyidejűleg a Színház- és Filmművészeti Főiskola műsorvezető-rendező szakán is tanult 1993–1997 között Horváth Ádám osztályában. Már gimnazistaként dolgozott a siófoki városi televízióban. A felsőfokú tanulmányokkal egy időben több dél-dunántúli városi tévében dolgozott. 1995–1997 között a Magyar TelevízióObjektív című műsorának, majd ennek megszűnése után a Nap-keltének volt a munkatársa (1997). 1997 óta a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanársegéde. 2021-ben távozott az egyetemről.[2]
A TV2 indulásától (1997), a kereskedelmi csatornánál lett műsorvezető. Látható volt a Tényekben (2003-2009) és a Forró nyomon (1998) című magazinműsorban, illetve egy éven keresztül a Nincs kegyelem – a leggyengébb láncszem (2001) című játékban is. 2012-től az RTL II-n vezeti a Forró nyomon című műsorát.
2003-ban szerezte meg a doktori fokozatát (DLA) a Műsorvezetés a gyakorlatban. Fejezetek egy kezdő rádiósoknak és televíziósoknak szóló kézikönyvből – factual műsorok vezetéséhez című mesteri pályamunkájával, melyet a férjével, Bárdos Andrással közösen írt. 2010-től a Kodolányi János Főiskoladocense.[3]
Magánélete
2001-ben házasságot kötött Bárdos Andrással. Két gyermekük született; Ádám (2004) és Anna (2007).[4]
Doktori értekezés
Bárdos András és Máté Krisztina: Műsorvezetés a gyakorlatban. Fejezetek egy kezdő rádiósoknak és televíziósoknak szóló kézikönyvből – factual műsorok vezetéséhez, DLA mesteri pályamunka, Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest, 2003. (Online elérését lásd a További információk szakaszban.)
↑A legbefolyásosabb magyar nők 2023 – média (magyar nyelven). Forbes.hu. [2023. április 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. április 30.)
↑„"Manapság szinte már nem is olvasok híreket." - Máté Krisztina a Klubrádióban” (hu-HU nyelven).
↑Az RTL II új arca/Máté Krisztina Archiválva 2012. október 3-i dátummal a Wayback Machine-ben – 2012. november 8.
↑Borsonline.hu. [2012. október 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. október 21.)
Irodalom
MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283
Interjúk
Flitteres bugyik nélkül is lehet sikeres egy műsor: elárulta a Cápák titkát Máté Krisztina (Pénzcentrum.hu, 2021.02.25.)
További információk
Bárdos András és Máté Krisztina: Műsorvezetés a gyakorlatban – 2012. november 8.
Storyonline.hu – 2012. november 8.
Femina.hu – 2012. november 8.
Színház- és Filmművészeti Egyetem
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1997-ben oklevelet szerzett hallgatói
m
v
sz
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1997-ben oklevelet szerzett hallgatói
Gecsényi Györgyi • Harangozó Eszter • Horváth Barbara Anna • Keszthelyi Kinga • Lengyel Anna • Maruszki Balázs • Perczel Enikő • Szokolai Brigitta Osztályvezető tanár: Osztovits Levente
Balatoni Mónika • Bocska Ágnes • Csépe Krisztina • Domonyi Rita • Dósa Márta Margit • Eck Júlia • Jámbor József • Karai Lívia • Körömi Gábor • Lévai Balázs • Novák Géza • Petrovics Eszter • Puskás István • Püspöki Péter • Sió László • Szebényi Ágnes • Szinyei Andrea • Tolnai Ottó Osztályvezető tanár: Lengyel György
Balázs Júlia · Bodor Panna · Fabacsovics Lili · Gábor Sára · Hegede Dorina · Kautzky-Dániel Máté · Kukk Zsófia Sára · Nagy Mihály · Sándor Júlia · Sényi Fanni · Szász Hanna · Varga Vanda · Varga Zsófia Osztályvezető tanár: Jákfalvi Magdolna, Upor László, Kárpáti Péter
Mozgókép - Hangmester
Balogh Péter Attila · Csizmadia Botond · Kiss Gergely Ábel · Kissik Petra · Mészáros Gábor · Necz Balázs · Seidl Domokos György Osztályvezető tanár: Balázs Gábor, Zányi Tamás
Mozgókép - Film- és televízió rendező
Gyimesi Anna · Korom Anna Beatrix · Nagy Lili · Rudolf Olivér · Szeleczki Rozália Anna ·Török Marcell · Wrochna Marcell Osztályvezető tanár: Szász János, Janisch Attila
Mozgókép - Gyártásszervező
Juhász Renáta · Kossár Dániel · Kovács Krisztina · Marity Bianka Ildikó · Muhr Anita · Nagy Walter Áron · Schnabel Annabella Stefánia Osztályvezető tanár: Bosnyák Miklós, Hutlassa Tamás
Mozgókép - Vágó
Kis André · Kiss Viktória Anett · Kovács Domonkos · Majszin Éva · Málnási-Csizmadia Eszter · Pálfi Dániel · Szórád Máté Osztályvezető tanár: Lemhényi Réka, Kollányi Tamás