Markos Olivér
Markos Olivér | |
Született | Markos Olivér Béla Eugén Titusz György[1] 1888. március 8.[2] Budapest[2] |
Elhunyt | 1966. január 31. (77 évesen)[2] Eger[2] |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | politikus |
Tisztsége | Magyarország kereskedelem- és közlekedésügyi minisztere (1944. augusztus 29. – 1944. október 16.) |
Iskolái |
|
Sablon • Wikidata • Segítség |
bedői Markos Olivér (Budapest, 1888. március 8. – Eger, 1966. január 31.) magyar jogász, ügyvéd, jogakadémiai tanár, politikus, a Lakatos-kormány kereskedelmi és közlekedésügyi minisztere.[3]
Élete
Középiskolai tanulmányait a Fasori Gimnáziumban végezte 1906-ban, majd a budapesti tudományegyetemen szerzett jogi doktorátust.[4] Ügyvédi és bírói vizsgát tett, majd 1911-től a kassai törvényszéken volt gyakornok.[5]
1913-tól az igazságügy-minisztériumban dolgozott bírósági jegyzőként, majd 1915-ben miniszteri fogalmazóvá, 1917-ben törvényszéki bíróvá, 1918-ban pedig miniszteri titkárrá nevezték ki. 1920-ban ideiglenesen nyugdíjazták, és ügyvédként kezdett dolgozni. 1929-ben a budapesti királyi ítélőtábla bírája lett, majd 1934-ben a MÁV igazgatóhelyettes-főügyészévé nevezték ki. 1941-től igazgató-főügyész volt.
Kiváló szakembernek tartották, a vasúti jog és az általános hiteljog ismert szakértője volt. Németül, angolul és franciául is beszélt.[6]
1943 tavaszától a kereskedelmi- és közlekedésügyi minisztériumban a közlekedési szakosztályok felügyeletét látta el államtitkári hatáskörrel, majd július 1-én államtitkárrá nevezték ki. 1944. augusztus 29-től a Lakatos Géza vezette kormány kereskedelmi- és közlekedésügyi minisztere volt, tisztségét a nyilas hatalomátvételig töltötte be. A második világháborút követően, 1945-től az egri jogakadémián tanított, amíg a jogakadémia 1950-ben meg nem szűnt. 1966-ban hunyt el Egerben, 77 éves korában.
Jegyzetek
- ↑ FamilySearch (angol nyelven). (Hozzáférés: 2021. november 26.)
- ↑ a b c d Magyar életrajzi lexikon (magyar nyelven). Akadémiai Kiadó, 1967. (Hozzáférés: 2021. szeptember 5.)
- ↑ Markos Olivér | Magyar életrajzi lexikon | Kézikönyvtár. www.arcanum.com. (Hozzáférés: 2021. november 26.)
- ↑ Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1926 | Arcanum Digitális Tudománytár. adt.arcanum.com. (Hozzáférés: 2021. november 26.)
- ↑ „A kormány új tagjai”, Függetlenség, 1944. augusztus 31., 2. oldal (Hozzáférés: 2021. november 26.)
- ↑ „A kormány új tagjainak életrajza”, Dunántúl, 1944. augusztus 31., 3. oldal (Hozzáférés: 2021. november 26.)
Források
- Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
- Politikaportál
- Történelemportál