Partitúra

A partitúra (szétosztás, felosztás) olasz zenei szakszó, eredete a latin partitus (felosztott) melléknévi igenév. Énekkari, zenekari és kamaraművek valamennyi szólamát magában foglaló kottája, amelyből a karmester vezényli a művet, a zeneértő pedig olvashatja azt. Vezérkönyvnek is nevezik.

A partitúrában a szólamok egymás alatt, vízszintes irányban haladnak, és a hangszercsaládok a hangfekvés szerint elkülönülnek egymástól (például a vonós hangszereknél: I. hegedű, II. hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő), figyelembe véve az idő- és térbeli beosztást. Az ütembeosztást a sorok elején számokkal, a nagyobb egységeket gyakorlati okokból betűkkel is megjelölik.

Az általános partitúraírási gyakorlat szerint a hangszercsoportok szólamainak sorrendje a következő: fafúvósok, rézfúvósok, ütők, pengetősök, billentyűsök, vonósok, orgona. Az énekszólam a vonósok fölött van.

A partitúra minden korban igazodott a stíluskorszakok változásához, Joseph Haydn idejében például a legfelső sorokban a katonai hangszerek voltak, és ezeket követte a többi hangszercsoport.

Források

• Darvas Gábor. Zenei zseblexikon. Budapest: Zeneműkiadó (1978). ISBN 963-330-415-6 

További információk

• Partitúra ^{[Tiltott forrás?]}
• Partitúra szócikk. In Tótfalusi István: Magyar etimológiai nagyszótár. Budapest: Arcanum Adatbázis. [2001]. = Arcanum DVD Könyvtár, 2. ISBN 9639374121  
• Mozart: A Musical Joke K522 - YouTube