Sülyi Péter

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.
Sülyi Péter
Született1950. augusztus 10. (73 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásadalszövegíró,
dramaturg,
rendező
Sablon • Wikidata • Segítség

Sülyi Péter (Budapest, 1950. augusztus 10. –) magyar dalszövegíró, dramaturg, rendező.

Életrajz

A Budapesti Műszaki Egyetemen végez mérnök-tanárként. Közben 1971-től az Omega együttes szövegírója lesz. A Magyar Televíziónál mérnökként dolgozik, a '70-es végétől rendező-asszisztens, szerkesztő, dramaturg, forgatókönyvíró, majd 1987–94 között a Magyar Televízió Fiatal Művészek Stúdiójának művészeti vezetője lesz.

A '70-es, '80-as években kizárólag az Omega együttesnek és Kovács Katinak írt dalszövegeket.

Jelenleg a Neil Young Sétány (NYS) zenekar tagja.

Diszkográfia

Omega

Év Album, kiadás Dal Zeneszerző, társszerző
1971 Kislemezek
1972 Élő Omega
  • Egy nehéz év után
  • Törékeny lendület
  • Omegautó
  • Emlék - Csenddé vált szerelem
  • Eltakart világ - Egy perc nyugalom
  • Varázslatos fehér kő
  • Mihály Tamás - Kóbor János
  • Molnár György - Kóbor János
  • Molnár György - Kóbor János
  • Mihály Tamás - Kóbor János
  • Mihály Tamás - Kóbor János
  • Omega
1973 Omega 5
  • Hazug lány
  • A madár
  • Én elmegyek
  • A jövendőmondó
  • Járt itt egy boldog ember
  • Búcsúztató
  • Szvit
  • Mihály Tamás - Kóbor János
  • Molnár György - Kóbor János
  • Molnár György - Kóbor János
  • Mihály Tamás - Kóbor János
  • Mihály Tamás - Kóbor János
  • Molnár György - Kóbor János
  • Mihály Tamás - Kóbor János
1975 Nem tudom a neved
  • Nem tudom a neved
  • Egyszemélyes ország
  • A bűvész
  • Az égben lebegők csarnoka
  • Mozgó világ
  • Huszadik századi városlakó
  • Mihály Tamás - Kóbor János
  • Omega
  • Molnár György - Kóbor János
  • Molnár György - Kóbor János
  • Molnár György - Kóbor János
  • Benkő László - Kóbor János
1977 Időrabló
  • Napot hoztam, csillagot
  • Időrabló
  • Névtelen utazó
  • A könyvelő álma
  • Nélküled
  • Éjféli koncert
  • Omega
1978 Csillagok útján
  • Metamorfózis I.
  • Metamorfózis II.
  • Omega
1981 Az arc
  • Életfogytig rock 'n roll
  • Kemény játék
  • Az arc
  • A nagy folyó
  • A fényképésznél
  • A holló
  • A fehér holló
  • Az üzenet
  • Tizenhat évesen
  • A mixer
  • Omega
1982 Omega XI
  • Ajánlott útvonal
  • Alvajáró
  • Kenyér és információ
  • Három csendes nap
  • Téli vadászat
  • Kötéltánc
  • Az utolsó óra
  • Szemközt a rózsaszínnel
  • Elengedett kézzel
  • A Hatalom Színháza
  • Omega
1986 A Föld árnyékos oldalán
  • A Föld árnyékos oldalán
  • Hallgatag szív
  • Vigyázz rám
  • Fekete pillangó
  • Holdfény-negyed
  • A Pénz
  • Az utolsó zöld levél
  • Computer-álom
  • Az árnyékember
  • Fekete doboz
  • Omega
1995 Trans and Dance
  • Levél - Poste restante
  • Kóbor János
1998 Egy életre szól
  • Megszentelt világ
  • Ártatlan gyújtogatók
  • Isten tudja
  • Molnár György
  • Benkő László
  • Molnár György
2006 Égi jel
  • Meghívás – Fényből született lány
  • Végül ez a tangó
  • Egy új nap a teremtésben
  • Kóbor János, Mihály Tamás
  • Molnár György
  • Kóbor János

Kovács Kati

Év Album, kiadás Dal Zeneszerző
1975 kiadatlan
  • Hagyd nyitva az ajtót
  • KonczTibor
1975 Intarzia
  • Fémzene
  • KonczTibor
1977 Csendszóró
  • Unokahúgomnak az V/A-ba
  • Hé, srác!
  • A „Világ Mozgó”
  • Csendszóró
  • Búcsú
  • KonczTibor
1977 kislemez
  • Rock tanóra
  • KonczTibor
1978 kiadatlan rádiófelvétel
  • Belépés nemcsak nyúlcipőben
  • KonczTibor
1979 kiadatlan
  • Bolond világ
  • KonczTibor
1980 Kovács Kati Tíz
  • Önmagam vagyok
  • KonczTibor
1985 Szerelmes levél indigóval
  • Élet a gyufásdobozban
  • Névtelen banda
  • Szerelmes levél indigóval
  • KonczTibor
1985 Kiadatlan
  • Hibajegyzék
  • KonczTibor

Díjak

Jegyzetek

  1. https://demokrata.hu/magyarorszag/allami-dijakat-adott-at-augusztus-20-a-alkalmabol-csak-janos-miniszter-569570/

Források

  • A Neil Young Sétány hivatalos honlapja Archiválva 2009. november 1-i dátummal a Wayback Machine-ben
Sablon:Omega
  • m
  • v
  • sz
Omega
Kóbor János · Benkő László · Molnár György · Mihály Tamás · Debreczeni Ferenc
Somló Tamás · Presser Gábor · Laux József
Kislemezek
Paint It, Black / Bus Stop · Bend It / I Put a Spell on You · Little Man / What Now My Love · Sunny / No Milk Today · Nem új a nap alatt semmi / Nem szeretlek · Megbántottál / Nem vagy szép · Azt mondta az anyukám / Rózsafák · Ismertem egy lányt / Szeretnék visszamenni hozzád · Zárt ajtók mögött / Halott virágok · Volt egy bohóc / Nem tilthatom meg · Kiabálj, énekelj / Most már olyan mindegy · Trombitás Frédi / Ha én szél lehetnék · Naplemente / Régi csibészek · Ballada a fegyverkovács fiáról / Snuki · Ten Thousand Paces / The Jester’s Daily Bread · Dead (Are the) Flowers / The Prodigal Son · Pearls in Her Hair / Petroleum Lantern · Petróleumlámpa / Gyöngyhajú lány · Sötét a város / Ülök a hóban · Kiskarácsony, nagykarácsony / Kállai kettős · Olyan szépen mosolygott / Oh, Barbarella · Hűtlen barátok / Szomorú történet · Régvárt kedvesem / 200 évvel az utolsó háború után · A könyvelő álma / Az égben lebegők csarnoka · Miss World · Egy életre szól · Meghívás
Külföldi kislemezek
Pearls in Her Hair / Petroleum Lantern · Pearls in Her Hair / The Lying Girl · Perlen im Haar · Everytime She Steps In / The Bird · Live as Long as / Spanish Guitar Legend · Skyrover / Russian Winter · Rush Hour / Lady of the Summer Night · Break the Chain / Tower of Babel · Tower of Babel
Stúdióalbumok
Trombitás Frédi és a rettenetes emberek · 10000 lépés · Éjszakai országút · Élő Omega · Omega 5 · Nem tudom a neved · Időrabló · Csillagok útján · Gammapolis · Az arc · Omega XI · A Föld árnyékos oldalán · Babylon · Trans and Dance · Egy életre szól · Égi jel · Testamentum
Külföldi albumok
Koncertalbumok
Válogatások
Legendás kislemezek · Platina · Omega 6-7. · Az Omega összes kislemeze 1967–1971 · Az Omega-koncertek legnagyobb sikerei eredeti felvételeken · Dream · Happy · Heavy · Space · Titanium · The Beaty Sixties · The Spacey Seventies · The Progressive Eighties · The Heavy Nineties
Gyűjteményes kiadások
OMEGA 1968–1973 (Az Omega összes nagylemeze I.) · ÉGI VÁNDOR 1974–1981 (Az Omega összes nagylemeze II.) · Antológia vol. 2. 1970-1975 Hard-rock albumok · Antológia vol. 3. 1975-1980 Space-rock albumok · Antológia vol. 1. 1965-1970 Beat albumok · Antológia vol. 4. 1980-1985 Synth-rock albumok · Antológia vol. 5. 1985-2000 Rock albumok · Decades · LP Anthology
Filmográfia
Tízezer lépés · Omega, Omega, Omega · Jubileumi koncert · Népstadion 1994 · KonceRt. – Népstadion 1999 · Népstadion 1994 – Az igazi választás · A bulik MÁSKÉPpen · Szuperkoncert – Népstadion 2001. június 2. · Napot hoztam, csillagot · Jubileumi koncertek · Napot hoztam, csillagot koncertturné 2004
Szimfonikus produkciók
Tagok önálló munkái
Űropera · Lexikon · Szintetizátor-varázs · Megszakadt kapcsolat · Ikarosz · Omega-mix · Impressio · Hogyan tovább? · 56 csepp vér · Last Minute · Másik világ · Omega Red Fighter
Nemzetközi katalógusok
  • VIAF: 136534417
  • PIM: PIM122457
  • ISNI: 0000 0000 9304 7385
  • NKCS: mzk2010602781