Seress Ákos

Seress Ákos
Született1958. november 24.
Budapest
Elhunyt2013. február 13. (54 évesen)
Columbus, Egyesült Államok
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásamatematikus,
egyetemi tanár
IskoláiOhio Állami Egyetem (–1985, PhD)
Sablon • Wikidata • Segítség

Seress Ákos (Budapest, 1958. november 24. – Columbus, Egyesült Államok, 2013. február 13.) magyar matematikus, egyetemi tanár.

Életpályája

A budapesti Fazekas Mihály Gyakorlógimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika szakán végzett. Három alkalommal vett részt nemzetközi diákolimpiákon, ahol egy III. és két II. díjat kapott (Burgasz, Bulgária, 1975: III. díj; Lienz, Ausztria, 1976: II. díj; Belgrád, Jugoszlávia, 1977: II. díj). Az egyetem elvégzése után rövid ideig a budapesti Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetben dolgozott, majd 1985-ben doktorált az amerikai Columbus Ohio State University-n. Ezután visszakerült a Rényibe, majd 1989-ben visszatért Columbusba, és ott dolgozott haláláig. Fáradhatatlan közösségépítő volt. Fél év alatt egy nagyon agresszív, gyors lefolyású veserák végzett vele.

Munkássága

Első tudományos dolgozatait még egyetemista korában közölte. Kutatási területei: diszkrét matematika, algebra (csoportelmélet), algoritmusok bonyolultsága. Fontos könyve a 2003-ban megjelent Permutation Group Algorithms című szakkönyv. 83 cikk szerzője, amelyekre összesen 635 hivatkozás van. 63 szerzőtárssal dolgozott. Műveire 447 szerző hivatkozott. Összesen 12-en doktoráltak vezetésével.

Erdős-száma 1.

Források

  • Elhunyt Seress Ákos[halott link], Rényi Alfréd Matematikai Intézet
  • A Nemzetközi Matematikai Diákolimpiák magyar versenyzői (1959–1998)
  • Department of Mathematics • The Ohio State University
  • Seress Ákos a Mathematics Genealogy Project adatbázisában Szerkesztés a Wikidatán
  • MacTutor History of Mathematics
  • Microsoft Academic Search[halott link]

Kapcsolódó szócikkek

Nemzetközi katalógusok
  • matematika Matematikaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap