Tajti József 2009. május 9. Személyes adatok Születési dátum 1943. október 8. (80 éves) Születési hely Jászapáti , Magyarország Állampolgárság magyar Poszt hátvéd Felnőtt klubok1 Edzőség 1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Sablon • Wikidata • Segítség
Tajti József (Jászapáti , 1943 . október 8. –) egykori NB I-es labdarúgó, jelenleg a Nyíregyháza Spartacus FC vezetőedzője.
Pályafutása
Játékosként Tajti József a Pénzügyőrben kezdte labdarúgó pályafutását 1960 -ban, s egészen 1963 -ig itt focizott. Ekkor az NB II-es Kaposvári Honvédhoz került, majd 1965 -ben a Budapesti Honvédhoz . Itt kilenc évet töltött el, s 135 élvonalbeli mérkőzésen húzhatta magára a Honvéd szerelését.
Edzőként Pályafutása befejeztével, 1975 -ben rögtön az edzői pályára lépett, s a Honvéd pályaedzője lett. 11 évnyi kispesti edzősködése utolsó három évében a magyar labdarúgó-válogatottnál Mezey György segítője volt. 1986 -ban a Videoton hívó szavára elment Székesfehérvárra , ahol az NB I-ben vezetőedzőként tevékenykedett. Mindössze egy szezon erejéig, mert 1988 -tól 1989 -ig a magyar U21-es válogatott szövetségi edzője lett. 1990 -1996 -ig az NB II-ben dolgozott vezetőedzőként, a Csepel és a Dunaferr SE gárdáinál. 1996 -ban visszatért az utánpótlás-neveléshez, Dunaújvárosban volt egy évig utánpótlásedző. Két évig, 1997–1999-ig az élvonalbeli Budapesti VSC szakmai munkájáért felelt. Edzősködése alatt 47 NB I-es meccsen ült a kispadon. Ezek után jó időre félbeszakította edzői pályáját, az MLSZ -nél dolgozott az edzőképzésben, főinstruktori pozícióban. 2007 nyarán megkereste a Nyíregyháza focicsapatának új tulajdonos-menedzsere, Révész Attila , hogy legyen a gárda edzője az NB I-ben. Tajti elfogadta a felkérést, segítője Révész mellett Bekk János lett.
Sikerei, díjai
Játékosként Magyar bajnokság 2.: 1971–72 3.: 1970-tavasz
Források
Sablon:A Nyíregyháza Spartacus FC vezetőedzői Nyíregyháza Spartacus FC – Vezetőedzők
Gerliczki (1977–78) • Aranyi (1978) • Temesvári (1978–81) • Papp (1981–82) • Ubrankovics (1982) • Magyar (1982) • Eszenyi (1983) • Kovács (1983–84) • Dalnoki (1984–85) • Ubrankovics (1985–86) • Tóth (1986–88) • Buús (1988-89) • Sándor (1989–92) • Burcsa (1993) • Buús (1994) • Tóth (1995–96) • Kovács (1996) • Kiss (1996–97) • Bozai (1997) • Őze (1997–2000) • Garamvölgyi (2000–01) • Sándor (2001) • Buús (2001) • Kis (2001-03) • Buús (2003) • Herédi (2003–04) • Détári (2004–05) • Madalina (2005–06) • Gálhidi (2006–07) • Révész (2007–09) • Szabó (2009) • Tajti (2009) • Szentes (2009–10) • Brekk (2010–11) • Kovács (2011) • Gálhidi (2011) • Brekk (2012–13) • Lucsánszky (2013–14) • Csábi (2014) • Mátyus (2014–16) • Véber (2016–17) • Dajka (2017) • Lucsánszky (2017–18) • Bozsik (2018) • Lengyel (2018) • Spišljak (2018–19) • Lengyel (2019–20) • Gálhidi (2020–21) • Huszák (2021) • Pacaj (2021) • Feczkó (2021–22) • Huszák (2022) • Lengyel (2022) • Visinka (2022–23) • Fekete (2023) • Timár (2023–)
Sablon:A Videoton vezetőedzői Videoton FC – Vezetőedzők
Sablon:A III. Kerületi TVE vezetőedzői III. Kerületi TVE – Vezetőedzők
Tóth (1902–03) • Cseke (1904–05) • Hönich (1906–07) • Suhajdy (1908–11) • Székány (1911–13) • Tóth (1913–15) • Sporkó (1916–17) • Tóth (1917–22) • Vértes (1922–23) • Weisz (1923–24) • Hegyi (1924–26) • ? (1940–46) • Denhoff (1947) • Vadas (1948) • Vígh (1948–49) • Szűcs (1949–?) • Vígh (1950–51) • Ágai (1951–1953) • ?? (1954–55) • Bolemányi (1956) • ?? (1957–58) • Kontha (1958–60) • Bolemányi (1960–61) • Kóródi (1961–65) • Simonyi (1966) • Bolemányi (1967) • Simonyi (1968) • Kóródi (1968–71) • Geiger (1971–74) • Bászler (1974–75) • Radics (1975) • Molnár (1975–76) • Geiger (1976–77) • Guth (1977–78) • Besenyei (1978–80) • Guth (1981–83) • Szigeti (1983–84) • Kiss (1984–85) • Jaskó (1985–86) • Bacsó (1986–87) • Tajti (1987) • Mezei (1988) • Vincze (1989) • Eich (1989–92) • Rákosi (1992–95) • Gergely (1995–98) • Wilhelms (1998) • Schrót (1999–2000) • ?? (2000–09) • Bognár (2009) • Varga (2011–15) • Bücs (2015–16) • Tóth (2017–18) • Buzsáky (2018–19) • Gál (2019) • Kemenes (2019–22) • Pintér (2022) • Aczél (2022–23) • Harmati (2023–)
Sablon:A Dunaújváros FC vezetőedzői Dunaújváros FC – Vezetőedzők
Ember (1952) • Orczifalvi (1953–54) • Moór (1955) • Turay (1956) • Borbély (1957) • Horváth (1957) • Ember (1958) • Ullmann (1959–60) • Lennert (1960–63) • Borbély (1964) • Jávor (1965) • Marosvári (1966–67) • Palicskó (1968–69) • Szűcs (1970) • Fejes (1970–71) • Németh (1971–73) • Palicskó (1973–76) • Novák (1976–80) • Varga (1980) • Andriska V. (1980) • Palicskó (1981–83) • Kovács (1983–87) • Török (1987) • Puskás (1987–88) • Vági (1988–89) • Jakab (1989–91) • Andriska V. (1992–93) • Tajti (1993–96) • Gálhidi (1996–98) • Furják (1998) • Ebedli (1998–99) • Egervári (1999–2002) • Tornyi (2002–03) • Gálhidi (2003) • Lengyel (2003–04) • Szepessy (2004–05) • Jakab (2005–06) • Katalinić (2006) • Jakab (2006) • Szepessy (2007) • ifj. Albert (2007) • Szepessy (2007–08) • Nagy T. (2008) • Andriska G. (2009) •
Sablon:A BVSC vezetőedzői BVSC-Zugló – Vezetőedzők
Szabó (1951–52) • Kállói (1953) • Baráth (1953–54) • Király (1954) • Fenyvesi (1955–57) • Balogh (1957) • Moór (1957–60) • Kiss (1960–61) • Stahl (1961) • Fenyvesi (1961–62) • Keszei (1962–63) • Gyarmati (1964–68) • Szigeti (1969–70) • Marosvári (1970–73) • Mezey (1973–77) • Vasas (1977) • Ubrankovics (1978–81) • Borbély (1981–82) • Szentmihályi (1982–83) • Halácsi (1983–85) • Farkas (1985–86) • Both (1987–88) • Kisteleki (1988–92) • Both (1992–93) • Garaba (1993) • Egervári (1993–96) • Dajka (1996–97) • Mezey (1997) • Bognár (1997–98) • Sándor (1998) • Sekulić (1999) • Tajti (1999) • Simon (1999–01) • Dzurják (2001–02) • Futó (2003–04) • – (2004–12) • Hernády (2013–15) • Balogh (2015–17) • Varga (2017–18) • Gabala (2018–20) • Buzsáky (2021–22) • Urbán (2022–23) • Kincses (mb.) (2022–23) • Szekeres (2023–24) • Kincses (mb.) (2024) • Csábi (2024–)
Ez a magyar labdarúgóról szóló lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!
Labdarúgásportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap