Violent Thing

Violent Thing
Adatok
Év2020-as Eurovíziós Dalfesztivál
Ország Németország
Előadó(k)Ben Dolic
Nyelvangol
Dalszerző
  • Borislav Milanov
  • Peter St. James
  • Dag Lundberg
  • Jimmy Thorén
  • Connor Martin
Szövegíró
  • Borislav Milanov
  • Peter St. James
  • Dag Lundberg
Eredmények
DöntőElmaradt a verseny
Kronológia
ElőzőSister (2019)
KövetkezőI Don’t Feel Hate (2021) ►

A Violent Thing (magyarul: Erőszakos dolog) Ben Dolic szlovén énekes dala, mellyel Németországot képviselte a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválon.[1] Az előadót az egyik német közszolgálati televíziótársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) választotta ki a versenyre.

Eurovíziós Dalfesztivál

Az előadót és dalát egy száztagú németországi Eurovíziós zsűri és egy húszfős zenei szakemberekből álló nemzetközi szakértői zsűri választotta ki. Az ország utoljára 2009-ben választotta ki indulóját a közönség bevonása nélkül. A dalt és hozzákészült videóklipet 2020. február 27-én mutatták be az előadó hivatalos YouTube-csatornáján.[2][3]

Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dalt először az első elődöntő május 11-i főpróbáján adták volna elő és emellett automatikus döntősként a május 16-i döntőben versenyzett volna, azonban március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt.

Jegyzetek

  1. Ben Dolic for Germany (angol nyelven). Wiwibloggs, 2020. február 27. (Hozzáférés: 2020. február 28.)
  2. Violent Thing (feat. B-OK) - Single by Ben Dolic on Apple Music (angol nyelven). Apple Music. (Hozzáférés: 2020. február 28.)
  3. Ben Dolic to Rotterdam for Germany with 'Violent Thing' (angol nyelven). eurovision.tv, 2020. február 27. (Hozzáférés: 2020. február 28.)

Külső hivatkozások

  • Dalszöveg (angol nyelven). Genius Lyrics
  • A dal videóklipje. YouTube-videó, BenDolicVEVO, 2020. február 27.
Sablon:Németország az Eurovíziós Dalfesztiválokon
  • m
  • v
  • sz
Előadók
Dalok
  • 1956: Im Wartesaal zum großen Glück
  • 1956: So geht das jede Nacht
  • 1957: Telefon, Telefon
  • 1958: Für zwei Groschen Musik
  • 1959: Heute abend wollen wir tanzen geh'n
  • 1960: Bonne nuit, ma chérie
  • 1961: Einmal sehen wir uns wieder
  • 1962: Zwei kleine Italiener
  • 1963: Marcel
  • 1964: Man gewöhnt sich so schnell an das Schöne
  • 1965: Paradies, wo bist du?
  • 1966: Die Zeiger der Uhr
  • 1967: Anouschka
  • 1968: Ein Hoch der Liebe
  • 1969: Primaballerina
  • 1970: Wunder gibt es immer wieder
  • 1971: Diese Welt
  • 1972: Nur die Liebe läßt uns leben
  • 1973: Junger Tag
  • 1974: Die Sommermelodie
  • 1975: Ein Lied kann eine Brücke sein
  • 1976: Sing Sang Song
  • 1977: Telegram
  • 1978: Feuer
  • 1979: Dschinghis Khan
  • 1980: Theater
  • 1981: Johnny Blue
  • 1982: Ein bißchen Frieden
  • 1983: Rücksicht
  • 1984: Aufrecht geh'n
  • 1985: Für alle
  • 1986: Über die Brücke geh'n
  • 1987: Laß die Sonne in dein Herz
  • 1988: Lied für einen Freund
  • 1989: Flieger
  • 1990: Frei zu leben
  • 1991: Dieser Traum darf niemals sterben
  • 1992: Träume sind für alle da
  • 1993: Viel zu weit
  • 1994: Wir geben 'ne Party
  • 1995: Verliebt in Dich
  • 1997: Zeit
  • 1998: Guildo hat euch lieb!
  • 1999: Reise nach Jerusalem – Kudüs'e seyahat
  • 2000: Wadde hadde dudde da?
  • 2001: Wer Liebe lebt
  • 2002: I Can't Live Without Music
  • 2003: Let's Get Happy
  • 2004: Can't Wait Until Tonight
  • 2005: Run and Hide
  • 2006: No No Never
  • 2007: Frauen regier'n die Welt
  • 2008: Disappear
  • 2009: Miss Kiss Kiss Bang
  • 2010: Satellite
  • 2011: Taken by a Stranger
  • 2012: Standing Still
  • 2013: Glorious
  • 2014: Is It Right
  • 2015: Black Smoke
  • 2016: Ghost
  • 2017: Perfect Life
  • 2018: You Let Me Walk Alone
  • 2019: Sister
  • 2020: Violent Thing
  • 2021: I Don’t Feel Hate
  • 2022: Rockstars
  • 2023: Blood & Glitter
  • 2024: Always on the Run
Sablon:2020-as Eurovíziós Dalfesztivál
  • m
  • v
  • sz
Előadók
Döntő
Első elődöntő
Második elődöntő
Dalok
Döntő
Első elődöntő
Második elődöntő
  • Eurovízió Eurovízió portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap