Csou-dinasztia

A szócikk keleti írásjegyeket tartalmaz. Többnyelvű támogatás nélkül a kelet-ázsiai írásjegyek helyén négyszög, kérdőjel vagy más értelmetlen jel áll.

Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.

Csou (Zhou)-dinasztia 周朝 Csou csao (Zhōu cháo)
történelmi
kb. i. e. 1046 körül – i. e. 256
A Nyugati Csou (Zhou)-dinasztia befolyási övezete i. e. 11. sz. és i. e. 771 között
Általános adatok
Fővárosa	Haocsing (Haojing) 鎬京 Loji (Luoyi) 洛邑
Népesség	30-38 000 000 fő
Hivatalos nyelvek	ókínai
Vallás	sámánizmus, őskultusz, égkultusz, taoizmus
Kormányzat
Államforma	monarchia
Uralkodó	király
Elődállam Utódállam ←   →
A Wikimédia Commons tartalmaz Csou (Zhou)-dinasztia 周朝 Csou csao (Zhōu cháo) témájú médiaállományokat.

Kína történelme
ŐSI
Neolitikus i. e. 8500 – i. e. 2070 körül
Hszia-dinasztia i. e. 2070 – i. e. 1600 körül
Sang-dinasztia i. e. 1600 – i. e. 1046 körül
Csou-dinasztia i. e. 1046 – i. e. 256 körül
Nyugati Csou
Keleti Csou
Tavasz és ősz
Hadakozó fejedelemségek
CSÁSZÁRI
Csin-dinasztia i. e. 221 – i. e. 207
Han-dinasztia i. e. 206 – i. sz. 220
Nyugati Han
Hszin-dinasztia
Keleti Han
Három királyság 220–280
Vej, Su és Vu
Csin-dinasztia 265–437
Nyugati Csin
Keleti Csin	Tizenhat királyság
Déli és északi dinasztiák 420–589
Szuj-dinasztia 581–618
Tang-dinasztia 618–907
(Vu Cö-tien 690–705)
Az öt dinasztia és a tíz királyság 907–960	Liao-dinasztia 907–1125
Szung-dinasztia 960–1279
Északi Szung		Nyugati Hszia
Déli Szung	Csin
Jüan-dinasztia 1271–1368
Ming-dinasztia 1368–1644
Csing-dinasztia 1644–1911
MODERN
Kínai Köztársaság 1912–1949
Kínai Népköztársaság 1949–jelen	Tajvan 1949–jelen
Sablon:Kína történelme m v sz

A Csou (Zhou)-dinasztia megalakulása az i. e. 1050 és i. e. 1025 közötti időszakra tehető, amikor is a Sang-Jin (Shang-Yin)-dinasztia uralmát megdöntötte az addig vazallus csou (zhou) törzs.^[1] Az i. e. 3. századig regnáló dinasztia mintegy nyolc évszázados történelmét két fő korszakra szokás osztani. Az első a Korai, vagy Nyugati Csou (Zhou)-kor (i. e. 11. századtól i. e. 771-ig), a második pedig a Kései vagy Keleti Csou (Zhou)-kor (i. e. 720-i. e. 256.). Ez utóbbit további két korszakra, a Tavasz és ősz (i. e. 722-481), illetve a Hadakozó fejedelemségek korára (i. e. 403-221) osztja a történelemtudomány.^[2]

E korszak rendkívül fontos szerepet játszott a kínai történelemben: ekkor alakultak ki azok az eszmék, hagyományok, gondolkodási és társadalmi modellek, intézmények és ideológiák, amelyek az egész későbbi kínai történelmet meghatározták. Ekkor jöttek létre a nagy kínai filozófiai iskolák, ekkor születtek azok a művek, amelyek egészen a legújabb korig mintául és hivatkozási alapul szolgáltak, ekkor alakult ki az írott klasszikus nyelv, amely egészen az 1910-es, 1920-as évek nyelvújító mozgalmáig szinte változatlan formában a birodalom fő kommunikációs eszköze lett, vagyis a Csou (Zhou)-dinasztia idején öltött formát a sajátos kínai kultúra.

Alapítása

A konfuciánus történetírásban a Csou (Zhou)-dinasztia alapítóit igen nagy tisztelet övezte, így a dinasztia megalapításának körülményei is a korai történeti művekből ismerhetők meg. Eszerint a Csou (Zhou) törzsek uralkodójukkal - a későbbi Ven (Wen) királlyal (Csou Ven Vang (Zhou Wen Wang) 周文王; i. e. 1052–1056) benyomultak a Sang (Shang)-dinasztia azon területeire, amelyek a mai Honan (Henan) tartományban találhatók. Tehették ezt azért is, mert az Sang (Shang)-ház utolsó uralkodóját lekötötte a Huaj (Huai)-folyó mentén élő barbárokkal vívott háborúja. A Csou (Zhou)k győzedelmes előrevonulása közben vívott egyik ütközetben uralkodójuk, Ven (Wen) király az életét vesztette, így őt Vu (Wu) király (Csou Vu Vang (Zhou Wu Wang) 周武王; i. e. 1046–1043) követte a trónon. A Sang (Shang)-dinasztiára végül a Sárga-folyótól északra található Muje (Muye) 牧野 melletti csatában mértek végső csapást, és az utolsó Sang (Shang) uralkodót, Csou-hszin (Zhouxin)t 紂辛 (i. e. 1075-1046) lefejezték.^[3]

Ven (Wen) és Vu (Wu) királyokat a Sang (Shang) állam egykori alattvalói felszabadítóként üdvözölték és tisztelték, hiszen a krónikák szerint sokat szenvedtek a zsarnok és kegyetlen Csou-hszin (Zhouxin) uralma alatt. Vu (Wu) király a kivégzett Sang (Shang) uralkodó egyik fiát, Vu-keng (Wugeng)et 武庚 bízta meg a Kínai-alföld városainak kormányzásával, ő maga pedig visszatért a mai Senhszi (Shaanxi) tartományban található területeikre, ahol nem sokkal ezután elhunyt.^[4]

Korai Csou (Zhou)-kor (i. e. 11. sz. – i. e. 771)

Ven (Wen) és Vu (Wu) királyok uralkodását a későbbi konfuciánus hagyományban aranykornak tekintették, nevükhöz számos történet és legenda fűződött. Valójában azonban az i. e. 8-7. századig igen kevés hiteles adat áll rendelkezésre a kínai történelemről. A Ven (Wen), Vu (Wu) és a többi korai Csou (Zhou)-királynak tulajdonított intézmények, intézkedések, beszédek zöme minden bizonnyal későbbi, idealizált kompilációk.^[5]

Vu (Wu) király utódja, Cseng (Cheng) király (Csou Cseng Vang (Zhou Cheng Wang) 周成王) uralkodását kb. i. e. 1042-1021 vagy i. e. 1042/35-1006) jellemezte zűrzavaros állapotokat kihasználva, Vu-keng (Wugeng), a Huaj (Huai)-folyó (Huaj-ho (Huaihe) 淮河) mentén élő barbárokkal szövetkezve felkelést robbantott ki a Csou (Zhou)-ház ellen. A védelmet és az ellentámadást az ekkor még fiatal Zheng (Cheng) király nagybátyja, Csou (Zhou) herceg (Csou-kung (Zhougong) 周公) szervezte meg, melynek eredményeképpen lerombolták a Sang (Shang)ok fővárosát, a felkelésben részt vevő barbárok pedig behódoltak. Ekkortól kezdve a Csou (Zhou)knak két fővárosuk volt: Cungcsou (Zongzhou) 宗周, vagy más néven Haocsing (Haojing) 鎬京, a mai Senhszi (Shaanxi) tartományban található Hszi'an (Xi'an) , és Csengcsou (Zhengzhou) 鄭州, a mai Honan (Henan) tartományban található Lojang (Luoyang) város közelében.^[6]

A Csou (Zhou)-ház birodalma nem tekinthető egységes államnak. Vu (Wu) király ugyan meghódította a Sang (Shang)ok befolyása alatt álló területeket, a hatalmas birodalmat azonban képtelen lett volna egyedül kormányozni – az egységes kínai állam létrejöttéhez még mintegy nyolcszáz évnek kellett eltelnie. A hatalmuk megszilárdítása érdekében a Csou (Zhou)-ház királyai az uralkodói család vagy azzal rokon nemzetségek tagjaira bízta az egykori Sang (Shang) területeken lévő régi és újonnan alapított városok kormányzását. E helyi vezetők elismerték a Csou (Zhou) királyok politikai és szakrális hatalmát, de saját területükön többé-kevésbé önállóan uralkodtak.^[7]

Az i. e. 9. század végén és az i. e. 8. században a Csou (Zhou)-ház hatalma meggyengült, és beköszöntött a hanyatlás korszaka, amit az idegen, barbár népek fokozódó támadásai jellemeztek. Xuan (Hszüan) király (Csou Hszüan Vang (Zhou Xuan Wang) 周宣王) idején (kb. i. e. 827-782 vagy i. e. 827/25-782) a sztyeppei hszien-jün (xianyun) 獫狁 törzsek törtek be az országba, majd Ju (You) király (Csou Ju Vang (Zhou You Wang) 周幽王) uralkodása alatt (i. e. 781-771) a csüen-zsung (quanrong) 犬戎 törzsek dúlták fel a Csou (Zhou)-ház ősi területeit. Emellett a helyi fejedelmek az idő múlásával egyre inkább elvesztették személyes kötődésüket a Csou (Zhou)-házhoz. Míg egy helyi vezető, aki hatalmát a Csou (Zhou) királytól kapta, valószínűleg élete végéig hűséges maradt a Csou (Zhou)-házhoz, az ő fia, unokája vagy még későbbi leszármazottja, aki már öröklés útján, s nem adománnyal jutott a trónra, nem érezte kötelességének mindenben engedelmeskedni a távoli Csou (Zhou) uralkodónak. A Csou (Zhou)-dinasztia hanyatlása Li király (Csou Li Vang (Zhou Li Wang) 周厲王) uralkodásával (i. e. 878-828) kezdődött, s éppen ez az a korszak amikortól kezdve már pontos datált történelmi adatok is rendelkezésre állnak.^[8]

Késői Csou (Zhou)-kor (i. e. 770-256)

A Csou (Zhou)-ház hatalma a dinasztiaalapítást követő néhány évszázadban tehát fokozatosan meggyengült, olyannyira, hogy amikor i. e. 771-ben barbár csüan-zsung (quanrong) törzs megtámadta a fővárost, a fejedelmek nem siettek a megszorult király segítségére, így a város elesett. Ezután a Csou (Zhou)-ház székhelyét áttette a biztonságosabb keleti területekre, a mai Lojang (Luoyang) környékére. Az i. e. 770-től i. e. 256-ig tartó Késői Csou (Zhou)-kort ezért Keleti Csou (Zhou)-kornak is nevezik.^[9]

A Keleti Csou (Zhou)-korra a királyi ház egyre gyorsabb hanyatlása, a helyi fejedelmek megerősödése volt jellemző. A főváros átköltözése után a mindenkori Csou (Zhou) király valójában csak szakrális jellegű hatalommal rendelkezett. A Csou (Zhou) uralkodók királyi címüket megtarthatták – még évszázadokig egyetlen fejedelem sem merészelte felvenni a vang (wang) 王 címet, akármekkora hatalommal rendelkezett is –, bizonyos szertartásokat csak ők végezhettek el, s egyes diplomáciai aktusokhoz is az ő hozzájárulásuk kellett. Az általuk ténylegesen uralt terület azonban fokozatosan egy-két városnyira zsugorodott.^[10]

A Tavasz és ősz korszak (i. e. 722-481)

Bővebben: Tavasz és ősz korszak

I. e. 770-től i. e. 221-ig a gyakorlatban a teljes politikai széttagoltság jellemezte Kínát. Ennek az időszaknak az első korszakát nevezik Tavasz és ősz korszaknak (Csun-csiu (Chunqiu) 春秋), amely nevét a Tavasz és ősz krónika (Csun-csiu (Chunqiu) 《春秋》) című történeti műről kapta.^[11]

A Tavasz és ősz korszakban Kína területén száznál is több, a Csou (Zhou) királyok adománybirtokaiból létrejött, kisebb-nagyobb, egymástól többé-kevésbé független állam létezett egymás mellett. Ezek az országocskák háborúztak, szövetséget kötöttek, kereskedtek, versengtek egymással. Hasonló kultúrájuk mellett az kötötte őket össze, hogy a Csou (Zhou) királyok szakrális felsőbbségét általában elismerték – de azt nem engedték nekik, hogy ügyeikbe érdemben beleszóljanak.^[12]

Némi stabilitást, a háborúskodásban valamennyi korlátozást az úgynevezett „hegemónok” (pa (ba) 霸) rendszere biztosított. Ez azt jelentette, hogy a korszak egyes kiemelkedő, saját országukat jelentősen megerősítő fejedelmeit a többiek elismerték „hegemónnak”, aki a Csou (Zhou) királyok nevében bizonyos intézkedéseket hozhatott a többi ország ügyeiben is. Ez a rendszer azonban csak az i. e. 8. századtól az i. e. 6. századig működött, ekkor is csupán korlátozott eredménnyel.^[13]

A Tavasz és ősz korszak a folyamatos háborúk, de ezzel együtt a különböző államok közötti egyre élénkebb érintkezés, valamint a hatalmas gazdasági és kulturális fejlődés időszaka is volt. A régi, Korai Csou (Zhou)-kori társadalmi rendszer és intézmények kezdtek felbomlani, átalakulni. Tehetséges, de kevésbé előkelő származású emberek hatalomra kerülhettek, régi arisztokrata családok szülöttei elszegényedtek és kiestek a kegyekből. Ugyanakkor a gazdaság fejlődése következtében a népesség növekedett, a kínai világ határai kitágultak, az egymástól korábban viszonylag elzárt államok közötti kapcsolatok szorosabbá váltak.^[14]

A Tavasz és ősz korszakban került sor a törvények első írásba foglalására. A társadalom felbolydulásával, a korábbi normák megrendülésével ugyanis szükségesnek tűnhetett a szabályok rögzítése, a viszonyok konzerválása. Emellett az egyre nagyobb területű és sűrűbb népességű államokban elkerülhetetlenné vált, hogy a korábbi, személyes kapcsolatokon alapuló normarendszert felváltsa a személytelen és elfogulatlan törvények rendje. Ezt a folyamatot, az ezzel foglalkozó forrásokat a következő fejezetben tárgyaljuk. Az új viszonyok közepette megindult az útkeresés, megjelentek az első „filozófiai” iskolák, amelyek elsősorban evilági, politikai kérdésekre keresték a választ. A fő kérdés az volt: hogyan lehet a nyilvánvalóan a feje tetejére állt világban rendet teremteni, miként lehet a köznépnek és a vezető rétegeknek nyugalmat és ezzel jólétet biztosítani. A legfontosabb ilyen iskolának a konfucianizmus, a motizmus, a taoizmus és a legizmus számított.^[15]

A Hadakozó fejedelemségek kora (i. e. 403-221)

Bővebben: Hadakozó fejedelemségek kora (Kína)

A Tavasz és ősz korszakban öt fejedelemség emelkedett ki a többi közül. Ezek közül az egyik, a központi fekvésű Csin (Jin) 晉 i. e. 453-ban három részre szakadt, mindháromban a Csin (Jin)ben korábban uralkodó dinasztia egy-egy főembere alakított saját uralkodóházat. Ezzel a jelentősebb fejedelemségek száma hétre emelkedett. A szakadást i. e. 403-ban az ekkor már valós hatalommal nem rendelkező Csou (Zhou) király is elismerte, innentől szokás számítani az új korszak, a Hadakozó fejedelemségek (Csan kuo (Zhan guo)) időszakának kezdetét, amely a Tavasz és ősz korszakhoz hasonlóan ennek a kornak a történelmét tárgyaló történeti mű után kapta a nevét.^[16]

Ebben a korszakban, miután a Csou (Zhou)-ház teljes eljelentéktelenedése nyilvánvalóvá vált, az államok közötti küzdelem még élesebb lett és új dimenziókat öltött. Már nem csak az országhatárok kiterjesztéséért, a minél nagyobb befolyásért harcoltak a fejedelemségek, hanem nyíltan vállalták az új célt, a többi állam megsemmisítését, a kínai világ egyesítését. A fejedelmek sorban felvették az eddig csak a Csou (Zhou)-ház által használt vang (wang), „király” címet, ezzel is jelezve, hogy immár az egész birodalomra igényt tartanak.^[17]

A harc általánossá válását elősegítette a vas, a „demokratikus” fém elterjedése. Kína ugyanis a Keleti Csou (Zhou)-korban lépett be a vaskorba. Vasból, a drágább bronzzal szemben, mezőgazdasági szerszámok is készültek, ami elősegítette a termelés hatékonyságának növekedését. Az új fém jelentősége a harcászatban még nagyobb volt: lehetővé tette, hogy a korábbi, arisztokratikus, költséges harci szekerekre épülő hadakozást felváltsa az olcsó vasfegyverekkel ellátott tömeghadseregek háborúja.^[18]

Az évszázados harcok folyamán az i. e. 3. századra végül három állam emelkedett ki: a déli Csu (Chu) 楚,, az északkeleti Csi (Qi) 齊 és az északnyugati Csin (Qin) 秦. A végső harc végül e három fejedelemség között zajlott, amely végül Csin (Qin) győzelmével zárult.^[19]

A hegemóniáért folytatott küzdelem két síkon folyt. A külpolitika területén megélénkült a diplomácia, szövetségek köttettek és bontattak fel, háború háborút követett. A lehető legsikeresebb szövetségi rendszer létrehozására, s ezzel a birodalom egyesítésére két elképzelés létezett. Az egyiket, a „horizontális szövetség” elvét Csin (Qin) próbálta elfogadtatni: ennek alapján keleten Csi (Qi) államra támaszkodva Csu (Chu) állammal szemben próbált tengelyt létrehozni. A másik, a „vertikális szövetség” terve Csu (Chu) államban született: ez Csin (Qin) kirekesztésével, Csi (Qi) és Csu (Chu) körül hozott volna létre erős államcsoportot a kisebb fejedelemségek részvételével. Ebből látszik, hogy valójában két ország állt egymással szemben: Csin (Qin) és Csu (Chu), s mindkettő Csi (Qi) államot próbálta megnyerni a terveihez.^[20]

A másik jelentősebb terület, ahol az egyesítési harc zajlott, az egyes államok bel- és gazdaságpolitikája volt. A hadakozás ugyanis nemcsak a harcmezőkön folyt. Azért, hogy a lehető legerősebb hadsereget tudják kiállítani, a fejedelemségek igyekeztek mindent alárendelni a katonaság fejlesztésének és ellátásának. Ehhez meg kellett találni a kormányzás, az erőforrások összpontosításának leghatékonyabb módjait. Az egyes államok sorra léptették életbe a különböző reformokat, s mint a történelem megmutatta, a legsikeresebb belső intézkedéseket végrehajtó állam lett az, amelyik az évszázados véres harcban végül felülkerekedett. A reformokhoz új eszmékre és képzett kormányzati szakemberekre volt szükség – ezeket biztosították a különböző filozófiai iskolák, elsősorban az i. e. 4. században megjelent legizmus. Ennek következtében a korszakra jellemző változás a hivatásos tisztviselők megjelenése a kormányzatban és a városok fontosságának megnövekedése, mivel a közigazgatási központok idekerültek, továbbá a polgárság kialakulása.^[21]

Kultúra és társadalom

A Csou (Zhou) uralkodók szakrális elsőbbsége igen sokáig fennmaradt. A vang (wang), „király” cím mellett viselték a tien-ce (tianzi), „ég fia” méltóságot is, jelezve, hogy eredetük isteni, s hogy ők szolgálnak közvetítőül az Ég és az emberi világ között. Jellemző, hogy amikor az i. e. 4. században Sang Jang (Shang Yang) reformjai sikerrel jártak Csin (Qin)ben, és a Csou (Zhou) király elismerése jeléül áldozati húst ajándékozott Csin (Qin) fejedelmének, az esetet a Csin (Qin)beli krónikás – aki a történteket számunkra közvetítő Sze-ma Csien (Sima Qian) forrásául szolgálhatott – érdemesnek tartotta feljegyezni annak ellenére, hogy valóságos hatalommal Csou (Zhou) ekkor már nem rendelkezett.

Mindenesetre a korai Csou (Zhou)-korra még a viszonylagos stabilitás, a Csou (Zhou)-ház uralmának elismerése, az arisztokratikus társadalom szilárdsága volt a jellemző. Ebből a korból egyre több feliratos bronzedény kerül elő – amelyek esetenként teljes „szerződéseket” tartalmaznak –, és talán ekkorra nyúlnak vissza az első kínai könyvek, a Változások könyve (Ji csing (Yi jing)), az Írások könyve (Su csing (Shu jing)) és a Dalok könyve (Si king (Shi jing)) legkorábbi részei is.

A hagyomány szerint a földművelés az úgynevezett „kútföldrendszer” alapján folyt. Ennek az a lényege, hogy egy négyzet alakú földet két-két párhuzamos vonallal kilenc egyenlő darabra osztottak; ezekből nyolcat egy-egy parasztcsalád művelt, míg a kilencediken, amelyen az adógabona termett, a nyolc család együtt dolgozott. A rendszer a nevét a „kút” (csing (jing) 井) írásjegynek a felosztott földdarabra emlékeztető formájáról kapta. Lehetséges, hogy a kútföldrendszer a valóságban soha nem létezett, mindenesetre a későbbi évezredekben az ideális, egyenlőségen alapuló paraszti társadalom jelképévé vált. A hagyomány szerint a kútföldrendszert számolta fel Csin (Qin)ben Sang Jang (Shang Yang), amikor eltörölte a földdarabokat elválasztó észak-dél és kelet-nyugat irányú határvonalakat.

Királyok

Megjegyzések

Jegyzetek

Források

Magyarul

• ↑ Ecsedy 1992: Ecsedy Ildikó: Ex Oriente Lux. Bevezetés a régi Kína társadalmának és kultúrájának történetébe. Tanulmányok Kínáról Európa Ókorában. Miskolc, Miskolci Bölcsész Egyesület. 1992. ISBN 963 7528 032
• ↑ Gernet 2001: Jacques Gernet: A kínai civilizáció története. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. ISBN 963 389 111 6
• ↑ Maspero 1978: Henri Maspero: Az ókori Kína. Fordította: Csongor Barnabás. Budapest: Gondolat Kiadó, 1978. ISBN 963 280 595 X

Idegen nyelven

Kapcsolódó szócikkek

További információk

• A Wikimédia Commons tartalmaz Csou-dinasztia témájú kategóriát.